időjárás -1°C Mária 2023. december 8.
logo
Hiába kérték az ellenkezőjét, Gyurcsány mégis kampányol

Lista van, de program nincs

Bákonyi Ádám
2022.02.25. 05:50
Lista van, de program nincs

A programbemutatót halasztjuk, a közös lista bejelentése után esedékes

– közölte tegnap Márki-Zay Péter a Telex.hu-val. Ismert, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje még február 13-án, a Partizánnak adott interjúban állította azt, hogy február 17-én hivatalosan is bemutatják az ellenzéki pártok választási programját, később pedig mára módosították az időpontot. Mivel a Nemzeti Választási Bizottságnak legkésőbb szombat 16 óráig kell leadniuk a közös listát, a programbemutatóra minden jel szerint legkorábban a jövő héten kerülhet sor. A Partizánban Márki-Zay egyébként azzal kampányolt, hogy eltörölnék a vállalkozók kötelező kamarai tagságát, bérlakásprogramba kezdenének, megszüntetnék a dohánykereskedelem jelenlegi monopóliumát, illetve négy év alatt ötvenszázalékos béremelést akarnak elérni az egészségügyi szakdolgozóknál, a pedagógusoknál, a rendőröknél és a szociális munkásoknál.

Mindeközben az ATV.hu arról számolt be, hogy megszületett a baloldal közös listája. A portál információi szerint a lista első 45 helye a következőképpen oszlik meg:

 DK – 14; Jobbik – 12; Momentum – 8; MSZP–Párbeszéd – 8; LMP – 3. Mindez Gyurcsány Ferencék és a Jobbik brutális erőfölényét igazolja a baloldalon. 

A portál úgy tudja: a Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd saját, befutó helyei közül egy-egy helyen Márki-Zay Péter kérésének megfelelően roma politikust indít. Végül még egy érdekes, sokat mondó epizód: a jelek szerint Márki-Zay Péter hiába kérte Gyurcsány Ferencet, hogy a kampányban húzódjon hátra, a DK elnöke „Itt a Feri” címmel önálló korteskedésbe kezdett. Ez azt jelenti, hogy 

a baloldal vezére már teljesen vállalhatatlannak tartja Márki-Zay Pétert, és újra nyíltan hirdeti, ő a főnök a baloldalon, Márki-Zay csak egy utánzat. Mindez egyértelműen igazolja a „mini Feri” plakátok létjogosultságát.

Borítókép: Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt (Fotó: Márki-Zay Péter Facebook-oldala)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.