Az ellenzék jelöltje projektasszisztensi szerződést kapott a saját maga által koordinált pályázat keretében
A Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár által a Tanulási programok Kalocsán: Az élethosszig tartó tanuláshoz való hozzáférés biztosítása és fejlesztése címmel beadott pályázati projektre 50 087 028 forintos támogatást nyertek el, ebből azonban legalább 1,3 milliót vissza kell fizetni, mert egy vizsgálat elszámolási szabálytalanságokat állapított meg.
A szintén a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár által Család és KarrierPont Kalocsán címmel beadott pályázati projektre 199 755 450 forint finanszírozott forrást nyertek el – írja a Mandiner.
Ebben a projektben meglepő módon az intézmény a saját vezetőjével, Magóné Tóth Gyöngyivel kötött 2017-től 2020-ig, határozott időre szerződést, miután ő egy papíron heti 20 órás munkát igénylő projektasszisztensi munkakörre tett ajánlatot, összesen bruttó 4,32 millió forintért, amelyet el is nyert. (A lap szerint, nem ez az első eset, hogy egy DK-s jelölt „saját magával” köt szerződést.)

Túl azon, hogy nem egyértelmű, mindez szabályosan történt-e, kérdéses, hogy teljes állású intézményvezetőként hogyan végzett volna el még heti 20 óra munkát. De itt még nincs vége a történetnek, ugyanis a projekt keretében Magóné lánya is nyert megbízást mint „szakmai vezető”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!