Továbbra sem tudják feldolgozni a Fidesz–KDNP történelmi választási sikerét a baloldalon, amit az is mutat, hogy a héten megjelent a Soros Györgyhöz köthető Freedom House (FH) legfrissebb demokráciajelentése, amiben az amerikai központú nonprofit civil szervezet arról értekezik, hogy Albánia és Szerbia demokratikusabb Magyarországnál. A Soros-szervezet legújabb jelentés szerint Magyarország a médiafüggetlenség területén rontott a mutatóján a korábbiakhoz képest.
Ennek következtében a szervezet megállapította, hogy a demokratikus normák Albániában, Észak-Macedóniában, Montenegróban, illetve Szerbiában is jobban érvényesülnek, mint Magyarországon. Egyébként a Freedom House már 2019-ben átsorolta hazánkat a demokráciák közül a hibrid rezsimek sorába, amely értelmezésük szerint azt jelenti, hogy tartanak az adott országban választásokat, de törékenyek a demokratikus intézmények, valamint a politikai és polgári szabadságjogok nem minden körülmények között érvényesülnek.
Hazai szakértők a háttérben
A mostani jelentés végén kiemelték, hogy Csáky Zselyke meghatározó szerepet játszott a jelentés megalkotásában, aki a Soros György-féle CEU Demokrácia Intézetének munkatársa. Emellett közölték, hogy a Nations in Transit 2022 nevű jelentés nem jöhetett volna létre a tanácsadók, országszakértők és külső bírálók közreműködése nélkül.
Magyarország mellett Végh Zsuzsanna nevét tüntették fel, aki az European Council on Foreign Relations (ECFR) nevű szervezet munkatársa.
Az ECFR főbb támogatói között szerepel Soros György alapítványa, az Open Society Foundations is. Nem az első eset, hogy a Freedom House Magyarországról készült jelentését a hazai baloldal szakértői írják. Egy korábbi jelentés elkészítésében Filippov Gábor baloldali politológus működött közre.
A régi nótát fújják
A Soros-szervezetek az országgyűlési választás kampányában is aktívan támadták hazánkat, valamint a kormánypártokat. Ilyen eset volt, amikor az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) a teljes körű választási megfigyelési misszió kiküldését ajánlotta a magyarországi parlamenti választásra.