Szijjártó Péter a videóban köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a szavazáson. „Nagyon köszönjük a bizalmat, amit kaptunk a tegnapi napon” – fogalmazott a tárcavezető.
Szijjártó Péter: Történelmi győzelmet aratott a Fidesz–KDNP
Történelmi győzelmet aratott a Fidesz–KDNP a vasárnapi országgyűlési választáson – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a karmelita kolostorban tartott kormányülés után a Facebook-oldalán megosztott videóban.
A miniszter köszönetét fejezte ki a határon túli szavazóknak is, azoknak, akik fontosnak tartották, hogy részt vegyenek „ezen a sorsdöntő” parlamenti választáson, amely
nemzetünk jövőjét hosszú távra meghatározza.
Hozzátette, nemcsak a kormánypártok támogatottságában született rekord, hanem a határon túli magyarok szavazatainak számában is, hiszen 315 ezren voksoltak, ami a duplája a 2014-ben leadott szavazatoknak, és 50 ezerrel haladja meg a 2018-as szavazatszámot.
Mi kiállunk a határon túl élő magyar honfitársainkért, a határon túl élő magyarok számíthatnak ránk, számíthatnak az anyaországra, mint ahogyan az anyaország is számít rájuk, például ilyen fontos döntések meghozatalakor
– hangsúlyozta a miniszter.
További Belföld híreink
Szijjártó Péter úgy értékelte, vasárnap a béke vagy háború kérdésében kellett döntést hozni, és a magyar nemzet világos választ adott: a békét és a biztonságot választotta.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond, miután állampolgársági dokumentumokat adott át Puskás Ferenc legendás labdarúgó unokájának és dédunokájának a Bozsik Arénában 2022. április 1-jén. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter ismét álhírt terjeszt az üldözött audis ügyében
A Tisza Párt vezetője veszélyezteti a hétfős család balesetével kapcsolatban a nyomozás eredményességét.
Menczer Tamás: A múlt erőivel szövetkezik az ellenzék Gyurcsány Ferenctől Magyar Péterig
A kommunikációs igazgató szerint a múlt és a jövő erői Brüsszelben csapnak össze egymással.
Enyhítettek a pécsi fekete angyal büntetésén, a döntés jogerős
Koronavírusos beteg halálát okozta 2022 decemberében.
Idén is rekordösszeget fordít a honvédelemre a kormány
Folytatódik a haderőfejlesztés – ismerteti az adatokat az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Három ember meghalt autóbalesetben Jászjákóhalmánál - videó
Döbbenetes bejelentés: szándékos gyújtogatás okozhatta a Los Angeles-i tüzet
Különleges nevet kap a TV2 sztárjának gyermeke: „Rögtön az esküvőt követő időszakban összejött”
Leállt a Bulgáriába irányuló azéri gázszállítás
Jürgen Klopp sírva várja vissza Szoboszlait a lepukkant Liverpoolba
Háború Ukrajnában - „Ilyen hozzáállással nem lehet elfogadni egy országot semmilyen nyugati szövetségi rendszerben” + videó
Kiderült az igazság: nagy bajba került Csintalan Sándor
Horváth Ferenc: A Videoton a feleségem, a Ferencváros a szeretőm
Légi fölény: Orosz Szu-35-ösök védik a határmenti műveleteket
A Netflixen ennél őrültebb akciófilmet már biztos nem találunk
Robbie Keane a mai első vizsgája előtt: Gyorsan megláttam, kik a technikás játékosok
Ancelotti elegánsan szólt be a Barcelonának az összejött csúcsmeccs előtt + videó
Címoldalról ajánljuk