„Vannak emberek – és igenis nekik is van felelősségük a saját szavaikért –, akik elmondják folyamatosan a tuti receptet, ahogy meg lehet dönteni az Orbán-rendszert, hetente beleszeretnek egy új Messiásba, aki éppen mindent jól csinál, és nem lehet kritizálni. Bajnai Gordon, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, mikor kicsoda. És ezek az emberek egyszerűen képtelenek biológiailag az önreflexióra. Szerintem ezt lehessen elmondani” – hangzott el az Index Kibeszélő című műsorában Ungár Pétertől, aki úgy gondolja, az ellenzéki hat pártból három-négy nem tudja önmagát definiálni, és ez súlyos probléma.
Ungár Péter: „Ideülünk, odaülünk, jaj, de nehéz nekünk”
Az ellenzéki politika: „egy önmagáról szóló picsogás,” „az önsajnáltatásról és önmagáról szól, pedig azokról kéne, „akik ezt finanszírozzák” – véli az LMP frakcióvezetője.

„Ha azt mondjuk, hogy baloldalinak lenni vagy baloldali gazdaságpolitikai, társadalompolitikai gondolatokat gondolni rossz dolog, soha nem lesz többsége a baloldalnak. Ha elfogadjuk a Fidesz-narratívát, amit a »baloldali« szóval, vagy a »liberális«, vagy a »zöld« szóval csinál, akkor soha nem fogunk tudni társadalmi többséget szerezni, mert senki az égadta világon nem fog olyanra szavazni, aki önmagát sem tudja büszkén vállalni” – fejttette ki – olvasható az ATV cikkében.
Ungár szerint a kampány során hibáztak abban, hogy átengedték a megélhetéssel kapcsolatos politikai kérdéseket a kormánynak, ezért is vesztettek el baloldali szavazóköröket.
„A választójogi rendszer nagyobb részét alapvetően kétharmados módon tudjuk megváltoztatni. Kétharmaddal kell ahhoz nyerni. Nemhogy nem nyertünk kétharmaddal, hanem kétharmaddal vesztettünk” – mondta Ungár.
További Belföld híreink
Az eredeti cikket ITT olvashatja.
Borítókép: Ungár Péter, az LMP képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Slava, Magyar Péter – az ukránok már dörzsölik a tenyerüket
Ukrajnában nagyon drukkolnak a kormányváltásért Magyarországon, mert akkor minden tervük teljesül – mutatott rá Kocsis Máté.

Kapitány István beismerte, a Tisza megsarcolná a magyar embereket + videó
„Mindenért te fogsz fizetni” – figyelmeztetett Menczer Tamás.

Brüsszel „epét hány” a 14. havi nyugdíjtól
Orbán Viktor ellenzi a juttatás megszüntetésére irányuló felvetéseket.

Orbán Viktor: Azért vannak a jó barátok + videó
Az amerikai elnök feltétlen támogatására reagált a miniszterelnök.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Slava, Magyar Péter – az ukránok már dörzsölik a tenyerüket
Ukrajnában nagyon drukkolnak a kormányváltásért Magyarországon, mert akkor minden tervük teljesül – mutatott rá Kocsis Máté.

Kapitány István beismerte, a Tisza megsarcolná a magyar embereket + videó
„Mindenért te fogsz fizetni” – figyelmeztetett Menczer Tamás.

Brüsszel „epét hány” a 14. havi nyugdíjtól
Orbán Viktor ellenzi a juttatás megszüntetésére irányuló felvetéseket.

Orbán Viktor: Azért vannak a jó barátok + videó
Az amerikai elnök feltétlen támogatására reagált a miniszterelnök.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!