Már B. László védője sem hisz abban, hogy védencét felmentik a VV Fanni meggyilkolása miatt indult büntetőperben, igaz,
az ügyvéd védői perbeszédében a vádlott felmentését indítványozta az emberölés vádja alól, ám azt is hozzátette: a személyes szabadság megsértése miatt ítéljék el.
„A vád 2017. november 20-ai emberölési minősítése téves, de az aznapi eseményért – amit kamerafelvétel is rögzít – úgy tartom, védencemet büntessék meg, és a személyi szabadság megsértése miatt ítélje el bíróság. A két nappal későbbi eltűnéshez viszont a vádlottnak semmi köze. Ez a védelem álláspontja” – fogalmazott a védő.
A két bűncselekmény, az emberölés, illetve a személyi szabadság megsértése büntetési tétele között óriási különbség van.
Emlékezetes, az ügyész perbeszédében életfogytiglani fegyház kiszabását indítványozta B. Lászlóra Novozánszki Fanni (VV Fanni) meggyilkolása miatt, annak ellenére, hogy a vádhatóság képviselője szerint az emberölés konkrétan nem bizonyítható, ám az igen, hogy a lány meghalt és halálához köze van a vádlottnak.

A Bálint Roland védőügyvéd által említett személyi szabadság megsértéséért maximum öt év szabadságvesztés szabható ki. Ez áll szemben az életfogytiglani fegyházzal.
A személyi szabadság megsértését B. László is elismerte a tárgyalás során. Nem is tagadhatta le, hiszen a VV Fanni bérlakásának garázsában működő térfigyelő kamera felvette, amikor a lány eltűnése napján B. László ölben cipeli saját autójához Fanni alélt testét. A személyi szabadság megsértéséről elsőként B. László rokona és első ügyvédje, Brodmann Péter beszélt először, unokaöccse utána aztán megismételte azt a bizonyítási eljárás során.
A perbeszédek elhangzása után is egy sor kérdés megválaszolatlan maradt. Például az, B. László a súlyos ítélet fenyegetése ellenére miért nem beszél továbbra sem az általa említett »megoldóemberekről«.
Ismert, a vádlott verziója szerint VV Fanni a bérlakásában valami tudatmódosítót fogyasztott és elájult, mire a lány jelenlévő barátnője javaslatára vitte aztán B. László az alélt testet „problémamegoldókhoz”, akiknek állítása szerint át is adta a lányt élve. Csakhogy a barátnő mit sem tud „megoldóemberekről”, B. László pedig hallgat róluk.