Fábry: Gyurcsány besúgó volt Pécsett, és komoly adatgyűjtést folytatott

A műsorvezető szerint a bukott miniszterelnököt korábban annyira lekötötte a KISZ, hogy az iskolába se járt be.

Magyar Nemzet
Forrás: ATV2022. 05. 08. 8:01
GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2021. szeptember 20. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció frakcióvezetõje felszólal az Országgyûlés õszi idõszakának nyitóülésén 2021. szeptember 20-án. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Interjút adott az ATV Húzós című podcastjában Fábry Sándor, ahol az új darabjának promótálása mellett a politikáról, valamint Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnökről is szó esett. Az ismert műsorvezető kiemelte, hogy ő politikailag mindent 1956-hoz képest véleményez, így Gyurcsány Ferencet is, aki ugyan akkor még nem élt, de későbbi állásfoglalása 56-ellenes. 

Véleménye szerint Gyurcsány Ferenc függetlenített KISZ-titkár, besúgó volt Pécsett. A KISZ pedig annyira lekötötte, hogy az iskolába se járt be, ellenben besúgóként tevékenykedett, és komoly adatgyűjtést folytatott, például a bázisközösségekkel kapcsolatban.

 Mint kiderült, erre nincs bizonyíték, de Fábry szerint Pécsen mindenki ezt beszélte. 

Nekem meghatározó az, hogy valaki 56-hoz hogyan viszonyul, és ehhez képest létezik az én politikai iránytűm

– fogalmazott a műsorvezető, aki az utóbbi években politikailag már kevésbé aktív, mint a Gyurcsány-éra alatt volt.

A teljes beszélgetés:

 

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció frakcióvezetője felszólal az Országgyűlésben (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.