A 9 órakor kezdődő ülésen a napirend előtti felszólalásokat követően lesz a zárószavazás a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott, az egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról.
A különleges jogrenddel és a kormányzati igazgatással összefüggő javaslatról határoznak
A miniszterelnök és a miniszterek fizetésével összefüggő törvényjavaslatról is határoz keddi ülésén az Országgyűlés.

Megkezdődik a honvédelmi adatkezelésekről szóló, indoklással együtt 134 oldalas törvényjavaslat tárgyalása a parlamentben. Az újraszabályozott különleges jogrend miatt új honvédelmi törvény lép hatályba novemberben, ezzel indokolja a kormány a honvédelmi célú adatkezelési szabályok felülvizsgálatát.Az Országgyűlés megvitatja az Állami Számvevőszék 2021-es szakmai tevékenységéről és az intézmény működéséről szóló beszámolót is.Általános vita lesz a magyar kormány és a Visegrádi Szabadalmi Intézet közötti székhely-megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatról, amely rendezi az intézet jogi státusát, illetve meghatározza a tisztségviselőknek biztosított mentességek és kiváltságok körét.
További Belföld híreink
Uniós jogharmonizáció a célja annak a Nagy-Britanniával kötött beruházásvédelmi egyezmény megszüntetésének, amely szintén szerepel a napirenden. Ugyanakkor az Ománnal kötött, a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodást most tervezi kihirdetni az Országgyűlés.
Borítókép: az ötödik Orbán-kormány tagjai eskütételen az Országgyűlés plenáris ülésén (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Itt a rendelet a fix három százalékos lakáshitelről!
Sehol Európában nincs olyan otthonteremtési hitel, ahol egyhavi albérleti díj összegéért saját lakáshoz juthatsz. Mutatjuk a részleteket!

Kiderült, hol és mikor temetik el Schmuck Andort
Budapesten helyezik végső nyugalomra a Tisztelet Társasága alapítóját, a búcsúztatása nyilvános lesz.

Orbán Viktor elárulta, hol volt az első saját lakása, és aláírta az Otthon start programról szóló rendeletet
„Ennek a rendeletnek lelke van” – Orbán Viktor aláírta, szeptembertől indult az Otthon start program.

Orbán Viktor: Startolj rá az első lakásodra!
A miniszterelnök az Otthon start programról posztolt a közösségi oldalán.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk