Elfogadták a háborús veszélyhelyzeti intézkedések meghosszabbítását

Meghosszabbította a háborús veszélyhelyzeti intézkedéseket, azaz a különleges jogrendben alkotott szabályokat szerdán az Országgyűlés.

Forrás: MTI2022. 06. 08. 13:34
VARGA Judit
Budapest, 2022. május 10. Varga Judit igazságügyi miniszter expozét tart az alaptörvény tizedik módosítását célzó javaslat vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 10-én. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló jogszabályt – kivételes eljárásban – 116 igen szavazattal, 43 ellenvoks mellett fogadták el a képviselők a kormány kezdeményezésére, miután a kabinet veszélyhelyzetet hirdetett a szomszédos Ukrajnában dúló háború miatt. 

A jogszabály célja, hogy minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon a menekülő emberek segítésére, valamint a felmerülő káros gazdasági hatások kivédése érdekében. 

A törvény megerősíti azokat a kormányrendeleteteket, amelyeket eddig alkottak a konfliktust érintően. 

Az előterjesztő Varga Judit igazságügyi miniszter az indítvány parlamenti ismertetésekor elmondta, a javaslat elfogadásával az Országgyűlés arról dönt, hogy fenntarthatók-e a takarmány- és élelmiszer-ellátás biztonsága szempontjából stratégiai jelentőségű mezőgazdasági termékek kivitelével kapcsolatos intézkedések, a villamos energiával, a földgáz- és a távhőellátással kapcsolatos rendeletek. Arról is döntenek a képviselők, hogy 

fennmaradhatnak-e a hatósági árak, kiszélesíthető-e Széchenyi-pihenőkártya felhasználása és megfelelően biztosíthatók-e a humanitárius intézkedések

– tette hozzá. 

A kormány felhatalmazása a törvény hatályáig fennmarad, arról az Országgyűlésnek nem kell külön döntenie, azonban korábban is visszavonható. Ez utóbbi esetben a vonatkozó kormányrendeletek még 15 napig érvényesek. Az Országgyűlésnek lehetősége lesz arra, hogy csupán a kormány egyes intézkedéseit érintően vonja vissza a felhatalmazást. 

A kormánynak a veszélyhelyzet fennállása alatt rendszeresen tájékoztatást kell adnia a megtett intézkedésekről. A jogszabály a kihirdetése napján 21 órakor lép hatályba, hatályvesztésének időpontja pedig 2022. november 1.

Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter expozét tart  az alaptörvény tizedik módosítását célzó javaslat vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 10-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.