Mesébe illően bukkan elő Füzér vára az országút mentén, fehér falaival impozáns látványt nyújtva emelkedik ki a távolban. Ahogy közeledünk, az épület egyre magasodik felettünk, méltóságteljesen őrizve az egykor rábízott vidéket, a körülötte magasodó hegyeket. A várba az erdőn, majd egy igen hosszú lépcsőn vezet az út, és bár lentről szinte megközelíthetetlennek tűnik az építmény, húsz perccel később már a magasból csodálhatjuk a tájat, mely egykor, amíg a szem ellátott, a történelmi Magyarország része volt.
A szemlélődőnek azonnal eszébe jutnak Wass Albert sorai: „Adjátok vissza a hegyeimet!”, hiszen az északra fekvő, alig pár kilométerre csúcsosodó hegyek ma már Szlovákiához tartoznak.
Ezer év kezdete
Füzér várának története több szempontból is különleges: egyfelől a legtöbb várral ellentétben lakóvárnak épült, másrészt már az 1100-as években is itt állhatott. Az első írásos források, melyek a vár létezésére utalnak, a XIII. századból kerültek elő, de azok is visszautalások egy korábbi időszakra. – II. András király vásárolta meg a várat a Kompolt nemzetségből való Vak Andronicus mestertől, aki feltehetően az Aba nemzetség egyik korai képviselője volt. Azt ugyan nem sikerült kideríteni, hogy a vár építését ki és mikor kezdte el, következtetni azonban lehet, ugyanis II. András 1235-ben halt meg, így mindenképpen előtte történt. A régészek úgy datálják, hogy az 1100-as évek második felében lehetett mindez – mondta Kovács Kornél tárlatvezető.
– Az erősség magánföldesúri várként kezdett épülni, saját védelemre, tehát nem királyi várként, ami akkoriban nem volt megszokott dolog. Miként az sem, hogy valaki olyan helyre építtessen várat, ami alapvetően alkalmatlan e célra. A füzéri várhegy ilyen volt, ezért a kezdeti várépítést úgy oldották meg, hogy az építők a hegyet kezdték visszabontani. Igencsak találékonyak voltak, ugyanis egy teknőformát alakítottak ki a hegytetőből, a kibányászott omladékból pedig fel tudták húzni a falakat. Mivel az itteni andezittufa nehezen faragható kőzet volt, később az Anjouk, a Perényiek már a környező kőbányákat is használták a további építésre. Főként riolittufát hoztak, mert az könnyebben faragható és tartós volt – tudtuk meg.