Nyilatkozott Bíró László: Potocskánét vádolja + videó

Bíró László csalódott Gyöngyösi Mártonban, és Facebookon szólította lemondásra a Jobbik vezetését. A „judapestező” politikus a Mediaworks–Hírcentrumnak azt is elmondta, hogy szerinte elsősorban Gyöngyösi Mártonnak és Potocskáné Kőrösi Anitának köszönhető a párton belüli feszültség.

MEDIAWORKS-HÍRCENTRUM
2022. 07. 29. 21:14
20201011 Tarcal fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország Bíró László képviselő-jelölt sajtótájékoztatója az időközi országgyűlési képviselő választás eredményvárás után. képen: Bíró László képviselő-jelölt Fotó: Ádám János
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elsősorban antiszemita megnyilvánulásai miatt ismertté vált Bíró László kiáll Jakab Péter korábbi pártelnök mellett. Szerinte Jakab a teljes megsemmisüléstől mentette meg a pártot, ennek ellenére a mostani elnökség és a frakció is hátba szúrta.

Bíró László azt mondta, hogy ugyan ő maga személyesen megpróbált egyensúlyt teremteni, de úgy tűnik, lehetetlen megoldani a párton belüli feszültségeket. A konfliktus gyökerét a következőképpen írta le:

Akkor, amikor megválasztották újra Jakab Pétert elnöknek, akkor Potocskáné Kőrösi Anita vezetésével nekitámadtak Péternek.

Mindezek ellenére Bíró László nem akar kilépni a Jobbikból. Mint mondta, azért írta a nyílt levelet, hogy a párt vezetői kapjanak a fejükhöz.

Borítókép: Bíró László (Jobbik) (Fotó: Észak-Magyarország/Ádám János)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.