Pásztor István közölte: a magyaroknak vigyázniuk kell szülőföldjükre; együtt kell erőt kifejteniük, hogy ellenállhassanak a 21. század imperialista törekvéseinek, amelyeket globalista törvényszerűségként próbálnak lenyomni a torkukon.
Mivel kisebbség vagyunk, meg kell dolgoznunk azért, hogy magyarok maradhassunk
– mondta a politikus, megállapítva: a helyi
magyarság jó állapotban van, köszönhetően mások mellett a két állam kormányának.
Ez elég is volna ahhoz, hogy megküzdjünk az előttünk álló, ránk zuhanó gazdasági recesszióval, a kialakított energiaválságból következő problémákkal. Azonban ha Magyarország és Szerbia nem tud közösen fellépni a migránsáradattal, mindez kevés lesz
– közölte Pásztor István.
Hét éve tűrjük ezt a helyzetet, ami a magyarországi kerítés megépítése után hetekre lecsillapodott, de alapvetően rosszabbra fordult
– tette hozzá.
Nem kételkedünk abban, hogy a nyugat-európai döntéshozók helyesen döntöttek, amikor bevándorlóterületté nyilvánították országaikat, azonban ezt ne a mi bőrünk árán kívánják megvalósítani!
– mondta a politikus.
Ki kell mondani, hogy ennek a kérdésnek a megoldása nem azoknak a kezében van, akik hisznek a bevándorlótársadalmakban
– jelentette ki a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!