CÖF: Gyurcsányék a múltból semmit sem tanultak, fizetett zsoldosok maradtak

Csizmadia László szerint azok, akik naponta nemzetünkért, családjainkért dolgoznak, készülés nélkül is képesek megvédeni hazájukat.

Magyar Nemzet
2022. 09. 19. 14:35
DOBREV Klára; GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2021. augusztus 29. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt szocialista miniszterelnök és felesége, Dobrev Klára, a párt miniszterelnök-jelöltje a DK XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én. MTI/Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gyurcsány-trükkök egyike alapján létrehozott, Dobrev Klára által vezetett árnyékkormány szerint kötelessége Orbán Viktor megbuktatása. A terv 24 órán belül orra bukott – emelte ki a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumának elnöke lapunkhoz eljuttatott közleményében.

„Gyurcsány őszödi beszédének évfordulóján a megalakított színtársulat első feladata elterelni a figyelmet az ördögi beszédről” – írta a CÖF–CÖKA kuratóriumának elnöke, Csizmadia László, rámutatva: Dobrevék mára várták, hogy munkájuk eredményeként az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti egyeztetés zátonyra fusson. 

Hangsúlyozta: ez úgy sem sikerült, hogy az ellenzéki EP-képviselőink elárulták a magyar embereket, és a jogilag is nekünk járó uniós pénzek teljes körű visszatartására szavaztak az időzített, párttársaik által szervezett, jogállamiságunkat megkérdőjelező eljárásban. 

Csizmadia László kiemelte: a magyar kormány „józan kompromisszumok mentén utat mutatott, miként lehet szakmailag megvitatott különböző jogi álláspontok között megoldást találni, a már látható konszenzus pedig a szövetség rendszerének gyengítése helyett az EU-t erősíti”. 

Felelet érkezett arra is, hogy az Európai Bizottság nem segítheti bármely demokratikusan megválasztott, legitim szövetséges állam kormányának megpuccsolását 

 

– jelentette ki, rámutatva: „az alapító ősatyák akarata teljesül, minden időben konszenzussal létrehozható az egységes fellépés, a romboló vétók elkerülhetők”. 

Csizmadia László kifejtette: a civilek ilyen helyzetekben üdvözlik a békés megoldásokat, ugyanakkor vallják, „hogy a farkasétvággyal hatalomra éhes, szemlőhegyi elorozott villában tobzódó Apró–Dobrev–Gyurcsány família, szerény számú követőikkel sem kerülhet kormányra”.

Emlékeztetett: 2022. április 3-án az országgyűlési választások egyértelmű üzenete, hogy a Gyurcsány Ferenc-féle politika elvérzett, felelős kártevői a választók emlékezetében halhatatlanná váltak.

Utalt Gyurcsány Ferenc többször hangoztatott mondatára, ami szerint „készülnek”, de Csizmadia László szerint „láthatóvá tették ismét, hogy az elmúlt 12 évből sem tanultak, a bolsevik, kommunista, globál-liberalista szellemiségük szemernyit sem változott, fizetett zsoldosok maradtak.”

Ezzel szemben mindazok, akik nap mint nap nemzetünkért, családjainkért dolgoznak, készülés nélkül is bármikor képesek megvédeni hazájukat és a bizalmat élvező kormányukat 

– zárta közleményét a CÖF–CÖKA kuratóriumának elnöke.

Borítókép: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc (Fotó: )

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.