Gyurcsány állítja: meg akarták ölni, de nem sikerült

Tovább bizonygatja a Demokratikus Koalíció elnöke, hogy az ő pártja a baloldal vezető ereje.

Forrás: Facebook2022. 09. 14. 19:31
20220301 Budapest, Gyurcsány Ferenc és Dr.Oláh Lajos tartott lakossági fórumot a Hunyadi téren. A képen Gyurcsány Ferenc. Fotó:Bánkúti Sándor Fotó: Bánkúti Sándor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2006 óta innen és onnan is belém vájják körmüket mindenfajta emberek: semmirekellők, középszerűek, képességesek, akarnokok, sértettek, feltörekvő tehetségesek, tehetségtelenek, politikai bűnözők és jó szándékú szerencsétlenek. Megtették. Volt idejük, hogy megöljenek. Akarták, nem sikerült. Eddig tartott. Ha kellett fizetnem bármiért is, mostanra megfizettem

– írta mai Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök továbbra is azt bizonygatja a közösségi oldalán, hogy a baloldal vezető ereje a Demokratikus Koalíció (DK). Az általa vezetett pártról úgy fogalmazott: „Demokratikus, szabad európai Magyarországot teremtünk. Mindenki jöhet, de senkire nem várunk. Nincs egyrészt-másrészt. Ezt a küzdelmet egy jobb országért a Demokratikus Koalíció vezeti.”

A bejegyzés végéről most sem hiányozhatott a már több mint két hónapja bevezetett kommunikációs panel, mely szerint Gyurcsány Ferencék erre, a hatalom átvételére készülnek. 

Beszámoltunk róla, hogy 

hiába szerveztek országos kampányt Szeptemberiális névvel, és vizionálnak egymillió őket támogató szavazót, a DK politikusai sorra buknak el, 

legutóbb például egykori felségterületükön, Óbudán is vereséget szenvedtek egy időközi választáson. 

Borítókép: Gyurcsány Ferenc utcafórumot tart (Fotó: Bánkúti Erik)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.