Navracsics Tibor: Az Integritás Hatóság november 19-től működik

November 19-én megkezdheti a működését az Integritás Hatóság – jelentette be a területfejlesztési miniszter csütörtökön Vácon.

Forrás: MTI2022. 10. 27. 22:24
Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Navracsics Tibor, aki Rétvári Bencével, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárával, KDNP-s országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatót a Váci polgári est elnevezésű rendezvény előtt, azt mondta:

az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások befejeztével az év végére visszatérhetünk ahhoz a normális menetrendhez, amely szerint az operatív programok és a helyreállítási alap forrásai újra rendszeresen érkezhetnek Magyarországra.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a bizottságnak tett tizenhét vállalás ügyében, amelyekről a jogállamisági feltételeknek történő megfelelés érdekében döntött a kormány és terjesztette be ezeket az Országgyűlésnek, az év végéig meghosszabbított határidőig megszülethet a megegyezés az Európai Bizottsággal.

A vállalások egyike az autonóm államigazgatási szervként létrejövő Integritás Hatóság az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálására.

Navracsics Tibor elmondta, hogy tart az Integritás Hatóság felállítása, lezárultak az elnöki és két alelnöki posztra kiírt nyílt pályázatok. A pályázatokat háromtagú szakértői testület értékeli, és döntése alapján november elején az Állami Számvevőszék elnöke tesz javaslatot a vezetők személyére, majd a tisztségek betöltőit – hat évre – a köztársasági elnök nevezi ki.

Az Integritás Hatóság az uniós forrásokból megvalósuló projekteket, közbeszerzési eljárásokat monitorozza majd, és részt vesz a korrupcióellenes terv összehangolásában – ismertette a miniszter, hozzátéve: december közepére az az úgynevezett korrupcióellenes munkacsoport is megalakul a hatóság mellett. A munkacsoport tíz kormányzati és tíz nem kormányzati tagból, civil szervezetek képviselőiből áll majd.

Beszélt a miniszter arról is, hogy tartanak a tárgyalások az unióval az operatív programok finanszírozását lehetővé tevő partnerségi megállapodás véglegesítéséről. A programok struktúrája megegyezik majd az előző időszakéval, annyi különbséggel, hogy a megszokott rövidítések mellé odakerül a plusz jelző – mondta.

Navracsics Tibor kitért arra: a helyreállítási alapból származó pénzekkel kapcsolatos tárgyalások is folytatódnak. Jelezte, hogy az Európai Bizottságnak volt néhány olyan kérése, amelyek az igazságszolgáltatáson belül az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács közötti hatáskörök újraszabályozására vonatkoztak, nagyobb befolyást kérve az Országos Bírói Tanácsnak a bírói kinevezések véleményezésénél. Remélhetőleg viszonylag rövid időn belül sikerül ezeket is lezárni, és így a tanács jóváhagyhatja a magyar nemzeti újjáépítési tervet – mondta a miniszter.

Borítókép: Navracsics Tibor (Fotó: MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.