Életfogytiglanra ítélték Szilágyi István színművész gyilkosát

 Az ítélőtábla helyben hagyta az első fokon kiszabott ítéletet, amely így jogerőre emelkedett.

Magyar Nemzet
2022. 11. 24. 20:29
null
20200907, Budapest Megnyílt Szilágyi István emlékkiállítása, ahol özvegye, Humenyánszky Jolán szobrai is kiállításra kerültek. Fotó: Keller Mátyás (KM) Ripost Fotó: Keller Mátyás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, és jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték csütörtökön azt a férfit, aki 2020 májusában kalapáccsal agyonverte édesapját – tudatta közleményében a Fővárosi Ítélőtábla. Ugyan nem nevezték meg, de az áldozat Szilágyi István színművész.

Az ítélőtábla honlapján olvasható közleményben azt írták, hogy a rendszeresen italozó és pszichiátriai kezelés alatt álló vádlott korábban több alkalommal bántalmazta a vele egy házban élő édesapját, majd 2020. május 3-án egy kalapáccsal többször fejbe verte, megtaposta a férfit, aki a helyszínen meghalt.

A vádlottat különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes ember sérelmére elkövetett emberölés miatt ítélték első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője is felmentésért fellebbezett.

Az ítélőtábla a felülbírálatában nem találta alaposnak a vádlottnak azt a védekezését, hogy jogos védelmi helyzetben cselekedett, mert édesanyja egyértelműen arról számolt be: a fia nekiesett az édesapjának, brutálisan bántalmazta, többször a fejére sújtott a kalapáccsal, és a mellkasára is többször ráugrott. A közlemény arról is beszámol, hogy a vádlott ugyan pszichiátriai kezelés alatt állt, de az igazságügyi elmeorvos szakértői véleménye szerint személyiségzavara a beszámítási képességét nem befolyásolta.

Kifejtették:

jelentős súlyosbító körülmény volt az ügyben, hogy a vádlott a tettét a korábban szintén az édesapja bántalmazásáért kirótt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.

Borítókép: Szilágyi István (Fotó: Keller Mátyás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.