KDNP: Hidat kell építeni azok között, akiknek Magyarország függetlensége a célja

Tisztelni kell a hősöket az értünk hozott áldozatért a KDNP budapesti választmányának elnöke szerint.

Munkatársunktól
2022. 11. 04. 22:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindenki a saját sorsával törődik az utóbbi évtizedekben, és szereti elfelejteni, hogy az ügyek közösek, pedig az emberiség csak együtt tud túlélni – jelentette ki Bagdy Gábor, a KDNP budapesti választmányának elnöke a nemzeti gyásznapon tartott megemlékezésen a II. kerületi Mansfeld parkban, a mártírhalált halt Mansfeld Péter emlékművénél. – Hidat kell tehát építeni, ahogy az egymástól annyira különböző Mansfeld Péter és Tóth Ilona között is, mert közös célért küzdöttek – tette hozzá. A KDNP-s politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy meg kell említeni 1956 többi hősét, de az 1848–49-es vagy a Rákóczi-szabadságharc hőseit is.

Ezeréves történelmi hőseink mind-mind velünk vannak. Tisztelni kell őket mindazért az áldozatért, amelyet értünk hoztak

- hangsúlyozta.
„Ne örülj Iljics, nem tart ez örökké, 150 év alatt se lettünk törökké” – idézett egy hatvanas évekbeli falfirkát a megemlékezésen részt vevő Bíró Zsolt, a Fidesz II. kerületi alelnöke. A politikus emlékeztetett arra, hogy az 1956-os forradalom rehabilitálására 33 évet kellett várni, de 150 évet is túl tudott élni a magyar nemzet. 

Ahogy a megtorlás jelképe november 4-e, a megtorlás kegyetlenségének szimbóluma Mansfeld Péter. Vértanúsága „a kádári önkény iszonyatának” leglátványosabb szimbóluma – hozzátéve, hogy Mansfeld Péter tovább él a mai fiatalokban. 

Bíró Zsolt véleménye szerint nem az a legfontosabb feladat, hogy utcát nevezzenek el róla, hanem hogy „továbbadjuk ennek a jellemes fiatalembernek a magatartását, aki az akasztófa árnyékában mindent magára vállalt, és ezzel megmentette bajtársai életét”.

Borítókép: Bagdy Gábor, a KDNP budapesti választmányának elnöke beszél a KDNP II. és XVI. kerületi szervezete és a Tóth Ilonka Szülőházáért Alapítvány megemlékezésén a nemzeti gyásznapon a II. kerületi Mansfeld Péter parkban 2022. november 4-én (Fotó: MTI/Mónus Márton)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.