Előválasztást akar az MSZP

A szocialisták el akarják kerülni, hogy a pártközpontok mondják meg, ki a jelölt.

Forrás: MTI2022. 12. 14. 14:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem lát más lehetőséget az MSZP társelnöke a 2024-es önkormányzati választás jelöltjeinek kiválasztására, mint az előválasztást. A szocialisták jövő év elején párbeszédet kezdeményeznek erről a többi „demokratikus ellenzéki párttal”. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy szerdai budapesti háttérbeszélgetésen azt mondta, nem minden helyen akarnak előválasztást, de ahol nincs konszenzus a jelöltről, ott mindenféleképpen ezt az eszközt szeretnék használni. El akarják kerülni, hogy a pártközpontok mondják meg, ki a jelölt – jegyezte meg.     

Hozzátette: egyetlen ellenzéki kihívó kell a fideszes jelölttel szemben. 

Véleménye szerint egyetlen DK-s, momentumos és szocialista polgármesterjelölt sem képes egyedül nyerni a nemzeti együttműködés rendszerében. A társelnök szólt arról is, hogy nem az előválasztás volt a tavaszi választási vereség oka, hanem a háborúra adott ellenzéki válasz. Komjáthi Imre társelnök közölte, az MSZP vezetése intenzív pártépítésbe kezdett, új tagjai vannak a pártnak és új alapszervezetek is alakulnak.  Hozzátette: a választásoknál tagságra lesz szükség, ha ezt egy párt elhanyagolja, komoly problémákkal fog küzdeni. Komjáthi Imre közölte, arra készülnek, hogy a 2024-es európai parlamenti választáson egyedül indul az MSZP, de nyitott az együttműködésre.

Borítókép: Komjáti Imre (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.