Ha a baloldal lenne hatalmon, akkor se 13. havi nyugdíj, se nyugdíjemelés nem lenne, és nem védené az időseket a rezsistop, illetve az árstopok rendszere. A Fidesz–KDNP azonban megbecsüli az időseket – jelentette ki Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője az MTI-hez kedden eljuttatott videónyilatkozatában.
Nacsa Lőrinc elmondta: az elhibázott brüsszeli szankciók és az ukrajnai háború miatt nehéz időket él Európa, de a magyar nyugdíjasok most is számíthatnak a kormánypártok segítségére.
Nacsa Lőrinc: A baloldal sanyargatta a nyugdíjasokat, a Fidesz–KDNP azonban megbecsüli őket
A kormány rezsicsökkentéssel, árstopokkal segítik az időseket, január 1-jén pedig újabb 15 százalékos nyugdíjemelés valósult meg.

A politikus hangsúlyozta: a kormánypártok visszaépítették és idén is megtartják a 13. havi nyugdíjat, valamint az idősek megélhetését rezsicsökkentéssel és az árstopokkal segítik. Emlékeztetett: nyugdíj-kiegészítést és nyugdíjprémiumot is kaptak az idősek, január elsejével pedig 15 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat.
A baloldalra a nehéz időkben sem számíthatnak az idősek, mert amikor hatalmon voltak, csak sanyargatták a nyugdíjasokat. Gyurcsányék elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat, és hagyták elértéktelenedni a nyugdíjakat. Háromszorosára emelték a gáz és duplájára az áram árát, fizetőssé tették az orvosi ellátást és az egekbe emelték az élelmiszer áfáját – fogalmazot Nacsa Lőrinc.
Borítókép: Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Éjszakai leállás jön a MÁV online jegyértékesítésében
A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Felbukkantak a Magyarország-tagadók a Tisza Pártban
Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Újabb brutális támadás, ezúttal vascsővel és fegyverekkel mentek a tiszás bűnözők + videó
Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

Orbán Viktor: A rezsicsökkentést és a családtámogatásokat támadná a Tisza jelöltcsapata + videó
A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Éjszakai leállás jön a MÁV online jegyértékesítésében
A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Felbukkantak a Magyarország-tagadók a Tisza Pártban
Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Újabb brutális támadás, ezúttal vascsővel és fegyverekkel mentek a tiszás bűnözők + videó
Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

Orbán Viktor: A rezsicsökkentést és a családtámogatásokat támadná a Tisza jelöltcsapata + videó
A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!