A szóvivő ismertetése szerint még éjszaka a helyszínen tájékozódott Pintér Sándor belügyminiszter, Bolcsik Zoltán rendészeti államtitkár és Balogh János országos főkapitány, akik a sajtótájékoztató időpontjában a két megsérült rendőrt látogatják meg a kórházban.
Továbbá arról is tájékoztattak, hogy a rendőrség elindította a csütörtök este megölt Baumann Péter körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát – jelentette be a rendőrség szóvivője a pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Megírtuk: megszúrtak három rendőrt csütörtökön késő este Kelenföldön. A késes támadóra a rendőrök rálőttek, a lábán sérült meg, majd elfogták. Az egyik rendőr, a 29 éves Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester, a XI. kerületi rendőrkapitányság körzeti megbízottja belehalt a sérüléseibe. Két társa szúrt és vágott sérülésekkel került kórházba.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 12-én 22 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és a lakásba be akar jutni. A rendőrség közleménye szerint:
A megerősített létszámban kiérkező rendőrök a férfit intézkedés alá vonták, majd a férfi az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.
A helyszínre érkező Országos Mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!