Botrányba fulladt a Magyar Orvosi Kamara küldöttközgyűlése

Teljes tanácstalanság alakult ki a Magyar Orvosi Kamara küldöttközgyűlésén, mert szinte senki sem tudta, érvényes-e a mandátuma.

Forrás: MTI2023. 06. 09. 15:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újraindítsák a kamarai választásokat

– A Magyar Orvosi Kamara (MOK) sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat – tudatta a testület pénteken közleményben az MTI-vel. A MOK június 3-án tartotta ez évi második küldöttközgyűlését, amely határozatképtelenség miatt eredménytelen volt, „bizonytalan jogi helyzetben kellett megtartani, a kamara ellen meghozott törvénymódosítás ugyanis a február 25-én megkezdett választási folyamatot megszakította” – áll a közleményben. A bizonytalanság a 4 évre választott országos küldöttek mandátumának pontos érvényességi idejét is érintette, ami miatt a Belügyminisztérium állásfoglalását kérte a kamara országos hivatal március 8-án. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár azonban válaszában nem adott jogilag érvényes útmutatást. A MOK a június 3-ai, sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat, amelyeket a lejárt mandátumú területi vezetők helyett ügyvivő testületek bonyolítják le. Mindez a MOK országos elnökségének mandátumát nem érinti, az november 30-ig tovább él. „Az újonnan választott képviselőkkel zökkenőmentesen folytatjuk a magyar orvostársadalom képviseletét, maradunk az őszinte hang a magyar egészségügyben” – áll az orvosi kamara közleményében. A MOK honlapján olvasható az is, hogy a június 3-ra összehívott küldöttközgyűlés az érvényes szavazásokhoz nem kellő számban megjelent, illetve távozó küldöttek miatt maradt határozatképtelen, ezért érdemi döntések sem születhettek. A következő küldöttközgyűlés a kamarai választások után lesz.

Borítókép: illusztráció (Forrás: Magyar Nemzet)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.