Emelt fizetést kapnak a pedagógusok

A cél, hogy 2025-re a pedagógusok átlagfizetése elérje a diplomás átlagbér nyolcvan százalékát.

Magyar Nemzet
2023. 02. 03. 11:32
felvételi
20220122_Szekszárd_Felvételi_Ma írta meg a középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező mintegy Fotó: Mártonfai Dénes
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napokban utalják a pedagógusoknak az átlagosan tíz százalékkal megemelt fizetésüket, ami a harmadik tízszázalékos béremelés 2020 óta – tájékoztatott a Belügyminisztérium (BM).

A kormány tízszázalékos béremelést tudott megelőlegezni, ezt az emelt bért kapják most kézhez a pedagógusok – írta a tárca.
A pedagógusok munkája iránti megbecsülés jeleként a kormány 2010 óta több ütemben emelte a pedagógusok bérét, az orosz–ukrán háború és az uniós szankciók okozta nehéz helyzetben is elkötelezett a további béremelés mellett – emlékeztettek.

Úgy fogalmaztak: amikor Magyarország megkapja a neki jogosan járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógus-béremelés következhet, vagyis az idei béremelés mértéke januárig visszamenőleg 21 százalékos lesz, ezt követően 2021-hez képest 2024-ben 25 százalékos, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet a béremelés mértéke.

A cél, hogy 2025-re a pedagógusok átlagfizetése elérje a diplomás átlagbér nyolcvan százalékát – hangsúlyozták. A pedagógusok béremelését egyedül a baloldal veszélyezteti azzal, hogy továbbra is meg akarja akadályozni az uniós források folyósítását – írta a BM.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára korábban arról beszélt lapunknak, hogy a pedagógusok béremeléséről szóló dokumentum a szakszervezetekkel tartott egyeztetéseken is napirenden szerepelt, nyár óta nyilvános, mivel akkor vált ismertté hivatalos európai uniós dokumentumként az Emberi erőforrás-fejlesztési operatív program plusz (EFOP plusz). Az államtitkár szerint tehát valótlan a baloldal és a baloldalt visszhangzó szakszervezetek azon állítása, hogy nem kaptak garanciát az EU-s forrásokból való 75 százalékos béremelésre. 

Kijelentette: aki az elmúlt hónapokban ezt kétségbe vonta, az tudatosan állított valótlant, tudatosan tévesztette meg a pedagógusokat, hogy utána a gerjesztett elégedetlenséget politikai célokra próbálja felhasználni.

Rétvári Bence emlékeztetett: a partnerségi megállapodás decemberi elfogadása biztossá tette, hogy előbb-utóbb a teljes összegnek meg kell érkeznie, tehát a pedagógusok a teljes béremelési összeghez hozzá fognak jutni. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Tolnai Népújság/Mártonfai Dénes)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.