Kommunistázott a parlamentben Szabó Tímea

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A béke feltétele, hogy Oroszország kivonul Ukrajnából - így reagáltak a baloldali pártok Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalására.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 03. 06. 15:21
Kocsis
20221003 Budapest Országgyűlés plenáris ülése Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

MSZP: fogadja el a Ház az ENSZ békedokumentumát
 

Harangozó Tamás (MSZP) közölte, pártja a béke pártján áll és szeretné, ha konszenzusos országgyűlési javaslat születne a háborúval kapcsolatban. Ezért a kormánypártiak előterjesztéséhez módosító javaslatot nyújtottak be, amelyben semmi más nincsen, mint az ENSZ békedokumentuma - tette hozzá.

 Kiemelte, hogy az ENSZ nagy többséggel elfogadott dokumentumában egyebek mellett megerősítették Ukrajna szuverenitását, függetlenségét, területi integritását, valamint követelték az orosz csapatok kivonását az ukrán területekről. Ha nem ez lesz a határozat szövege, akkor a kormánypártok világossá teszik, hogy "mocskos, pártpolitikai játékot csinálnak tízmilliók meneküléséből, százezrek halálából és több ezer civil áldozatból" - mondta. Kijelentette: nem elfogadható a magyar kisebbség nyelvhasználatának és oktatási jogainak csorbítása. Jelezte, egy ország mindaddig nem lehet uniós tag, amely kisebbségeivel, köztük a magyarral így bánik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.