Gulyás Márton sem pedzegette a kérdést
A Partizán frontembere rendszeresen hangoztatja, hogy neki fontos a szexuális abúzus témája, az áldozatok védelme és a nyilvánosság szerepe a feldolgozásban és a további esetek megelőzésében, most mégis kihagyja az ellentmondásokból eredő kérdéseket, illetve a felelősség kérdését, amit máskor folyamatosan forszíroz.
Pedig lett volna mit kérdeznie, hiszen a Gaskó által említett „tíz évvel későbbi” időszak 2002 utánra esett, amikor
az MSZP–SZDSZ-kormány idején Sipos komoly hatalomra tett szert az MTV-nél.
Közéleti, belpolitikai és kulturális műsorokért is felelt az ifjúsági és oktatási terület mellett, amivel pedig a politikai hatalom és annak értelmiségi holdudvara körében is kapcsolatokra tett szert.
Márpedig, ha ez a nagy hatalmú ember a Repeta című műsor munkatársait és kamasz szereplőit köztudottan simogatja, illetve liblingjei vannak közöttük, akkor ez a téma nem intézhető el úgy, ahogy Gulyás tette, mert pont az bizonyosodik be, hogy visszaélt a hatalmi helyzetével.
Ráadásul azért sem, mert a Sipos-ügy kirobbanásakor, 2014-ben már megírták a lapok, hogy több, névtelenséget kérő forrás is beszámolt az MTV-ben folytatott szexuális visszaéléseiről, amelyekben kamaszok is érintettek,
most viszont ezt valaki végre névvel is vállalva megerősíthetné.
Gulyás bizonyára pontosan ismeri a Sipos-ügyet, így a Gaskó által emlegetett libling szóról eszébe kellett jutnia, hogy Sipos ezzel a módszerrel, azaz a kivételezetti kör fenntartásával hálózta be áldozatait.
Gulyás mindezzel nem foglalkozott, ezúttal hidegen hagyták az áldozatok, aminek az oka az lehetett, hogy nem akarta elterelni a figyelmet a műsorban Gaskótól elhangzó ellenzéki kritikákról, amivel volt munkahelyét illette.
Borítókép: Gaskó Balázs (Fotó: Képernyőkép/YouTube)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!