„Hasonlóan termékeny nemzetépítő időszakot élünk át, mint a millennium idején”

Bár korábbi századokban még nem beszéltünk tudatosan emlékhelyekről, de ugyanúgy fontos volt a nemzeti emlékezet megőrzése – emelte ki a lapunknak adott interjúban Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója. Az intézményvezető szerint a dualizmus korában, elsősorban a millennium időszakára már tudatos hozzáállásról beszélhetünk és ma hasonlóan termékeny nemzetépítő időszakot élünk át, mint akkor.

Móczár Gábor Nemzeti Örökség Intézet Főigazgató 20230405 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

− Pár héttel ezelőtt, februárban úgy nyilatkozott, hogy az emlékhelyeket nem gondnokként kell kezelni. Hogyan lehet jól kezelni az emlékhelyeinket?
− Az emlékhelyek egyik legfontosabb funkciója az, hogy történelmünket közvetítsék a látogatóknak, a látogatók legfontosabb csoportja pedig a fiatalok. Ha mi gondnokként tekintünk egy-egy emlékhelyre, tehát szépen, jó állapotban tartjuk meg, tisztán, kitakarítva, a füvet rendesen levágva, egyszerűen csak bemutatva azokat, akkor pont azt a célt nem érjük el, amit valójában szeretnénk. A rendezett környezet nagyon fontos, de hogyha mindezt olyan programokkal, olyan oktatási elképzelésekkel töltjük meg, amelyek segítenek a fiatal korosztálynak személyesen kapcsolódni ezekhez a helyszínekhez, megérteni azok jelentőségét, megismerve azokat a történelmi személyiségeket, akik ezekhez a helyszínekhez és eseményekhez kapcsolódnak, akkor kialakul bennük egy olyan érzelmi kötődés, amely sokkal mélyebb változást tud elérni történelemszemléletükben és nemzeti identitásukban.

− Hogyan értelmeztük korábban az emlékhelyeinket?
− Maga az emlékhely nagyon sokféle lehet: vannak csataterek, ahol csak egy emlékoszlop áll, de nincs a környékén semmilyen látogatófogadási infrastruktúra. Vannak olyanok is, ahol kiválóan megszervezett múzeumpedagógiai tevékenység mellett rendszeresen fogadnak diákokat, látogatócsoportokat, sőt, fennmaradásuk is az elegendő látogatószámon múlhat. Sok múlik azon, hogy miként beszélünk róluk: nemcsak a műemléki jellegzetességeket kell kiemelni, hanem elsősorban azt kell kihasználni, hogy ezek aktív, élő terek, és a gyerekek kreatív foglalkozások segítségével ott, a helyszínen rövid időre bele tudnak bújni azoknak a bőrébe, akik az adott történelmi korban a hazáért, a nemzetért tettek, harcoltak és alkottak. Akkor vagyunk eredményesek, hogyha a gyerekek az élményeiket a közösségi médiában kortársaikkal is megosztják, és a családjukat is bevonzzák. Szeretnénk tudatosan felhívni arra a figyelmet, hogy az emlékhelyek alapvetően közösségi terek, és fontos cél, hogy nemcsak a diákcsoportok, de a családok is otthonosan érezzék magukat ezeken a helyszíneken.

Móczár Gábor főigazgató szerint érzelmi kötődést kell kialakítani a fiatalokban Fotó: Bach Máté

− Amikor az intézet főigazgatója lett, mi volt a koncepciója? Mit örökölt az elődeitől és min szeretett volna változtatni?
− Számos, jogszabályban előírt feladattal foglalkozunk. Vagyonkezelői vagyunk a Fiumei úti sírkertnek és a Salgótarjáni utcai zsidó temetőnek, továbbá mi üzemeltetjük a 301-es parcellát is magába foglaló Nemzeti Gyászparkot. Mi vagyunk a szakmai ernyőszervezete az országosan jelenleg 82 nemzeti és történelmi emlékhelynek, és mi kezeljük az úgynevezett Nemzeti sírkertet, amely 6200 államilag védett sírt tartalmaz mintegy hétszáz különböző helyszínen az országban. Ez az alapportfólió, és erre építjük rá az erőteljes nyitást a közvélemény felé:

sokkal több rendezvényt szervezünk, igyekszünk új ötletekkel láthatóvá tenni nemzeti emlékezetünk közös ügyét, elkezdtünk oktatási, ifjúságnevelési kérdésekkel is foglalkozni, és országos, Kárpát-medencei és európai szinten is folyamatosan építjük ki együttműködési hálózatunkat a szakmai partnerszervezetekkel és a helyi közösségekkel.

− Emellett nyitnak más területek felé is, többek között idén megalapították a Nemzeti Emlék-Őr Díjat, amelyet Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökeként végzett munkájáért, Rákay Philip kommunikációs és médiaszakember és felesége, Wieber Orsolya író pedig a Petőfi család sírja felújításának támogatásáért vehetett át.

− Együttműködő partneri hálózatunk dinamikusan bővül. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy szélesre tártuk a kapukat: akinek a nemzeti emlékezet ápolásával kapcsolatban jó javaslata, ötlete van, keressen minket bátran. Másrészt, próbálunk úgy dolgozni, hogy az inspirálóan hasson mindenkire, aki ezen a területen dolgozik. Ennek része az is, hogy bemutatjuk azokat a személyiségeket, akik a nemzeti emlékezet megőrzésében valamilyen maradandót vagy példaértékűt alkottak.

Azzal a céllal alapítottuk meg ezt a díjat is, hogy jelezzük: akik jelentős eredményt tettek le a nemzet asztalára, azok kapjanak ezért köszönetet és elismerést.

Másrészről pedig, hogy láttassuk a világgal azt, hogy a XXI. században is van lehetőség arra, hogy a saját személyes érdekeinken túlmutatva lehet és kell ilyen kérdésekkel foglalkozni, és ezt a felelős viselkedést példaként kell állítanunk.

− Mióta figyelnek oda állami szinten az emlékhelyek megőrzésére? A XIX. században vagy a korábbi századokban mennyire volt ez fontos?
− Bár korábbi századoknál még nem beszélhetünk tudatosan emlékhelyekről, de akkor ugyanúgy fontos volt a nemzeti emlékezet megőrzése. Ugyanakkor a dualizmus korában, elsősorban a millennium időszakára már tudatos hozzáállásról beszélhetünk.

Gondoljunk csak arra, hogy a Hősök tere, amely szintén nemzeti emlékhely, hogyan mutatja be Gábriel arkangyaltól kezdve − aki álmában jelent meg annak a pápának, aki másnak akarta adományozni a Szent Koronát és végül Asztrik apát követének adta oda – számos jelentős uralkodón és államférfin keresztül a nemzet vezető személyiségeinek sorát. Tehát már akkor figyelt a magyarság arra, hogy a történelmét jól mutassa be a saját nemzete számára. Az, hogy kire fókuszálunk, kit emelünk ki és állítunk a nemzet felé a középpontba, a mi korunk értékítéletét is megmutatja nemzeti történelmünkről.

Ezért kiemelten fontos, hogy azokat a helyszíneket is bemutassuk, amelyek Magyarország történelmét tekintve sorsfordítók, de nem csak a győzelmet, a haladást, a kimagasló eredmények pozitív üzenetét hordozzák. Például, ha Mohácsot nézzük, akkor a nemzet 1526-os összeomlása után másfél évszázaddal, 1687-ben megvívott nagyharsányi csata, közvetlenül Mohács szomszédságában azt is mutatja, hogy a Mohácsi Nemzeti Emlékhelynek nemcsak abban lehet fontos feladata, hogy a vesztes csatát és az oda vezető utat bemutassa, hanem hogy azt is megmutassa, miként tudott az ország ilyen nehéz helyzetből ismét talpra állni. Óriási jelentősége van annak, hogy miként próbáljuk ezt megértetni a felnövekvő generációkkal – erről szól a még kidolgozás alatt lévő nemzeti emlékezet pedagógiai programunk is, amely minden középiskolást el akar juttatni egy emlékhelyen átélt, mély történelmi élményig, felismerésig.

Móczár Gábor szerint a Fiumei úti sírkert kiemelkedő példa arra, ahogy a nagypolgári, tőkés réteg a megszerzett jövedelemből visszaadott valamit a közösségnek Fotó: Bach Máté

− Lényegében tehát a millennium időszakára alakulhatott ki az a hozzáállás, hogy a nemzeti emlékhelyeinkre igazán nagy figyelmet fordítsunk. Most is hasonlóan állunk ehhez?
– A XIX. század vége, a dualizmus kora két szempontból is nagyon érdekes: akkor alakult ki a nagypolgári, tőkés réteg, amely egyrészt az arisztokrata hagyományok alapján, másrészt pedig a polgári sorból felemelkedve rendkívül fontosnak tartotta, hogy a megszerzett jövedelemből a közösség számára visszaadhasson. A számos kiemelkedő példa közül elég csak a Fiumei úti sírkertre gondolunk: ez volt az az időszak, amikor a magyar szobrászművészet kialakult. Az 1860-as évektől kezdve létesültek itt olyan síremlékek, amelyek már képzőművészeti alkotások voltak, szobrok vagy domborművek. A tehetős nagypolgári családok már meg tudták fizetni a tehetséges képzőművészeket, és olyan személyiségek kezdték itt művészi pályafutásukat, mint Zala György, Stróbl Alajos vagy a Deák- és Kossuth-mauzóleumokat tervező Schickedanz Albert. Ezért is indítottuk el tavaly a Szoborpark a Fiumeiben gondolatot: azt a mintegy 650 szobrot, amelyek művészettörténeti szempontból jegyzett műalkotások, úgy állítjuk a digitális technika segítségével a látogatók elé, hogy nem a sírban nyugvót, hanem a művészt és az alkotás művészettörténeti jelentőségét helyezzük a középpontba.

Hasonlóan termékeny nemzetépítő időszakot élünk át most mint akkor. Ha az elmúlt másfél évtizedre visszatekintek, érezhető, hogy a tudatos nemzetépítésnek vannak inspiráló hatásai a gazdasági szférára, és a tiszta szándékból születő, jó példákat érdemes a társadalomnak is bemutatni.

− Fontosnak tartják, hogy külföldön is felhívják a figyelmet a magyar nemzeti emlékezetre?
− Alapvetően két területen mozgunk, ha a határainkon kívüli irányokat nézzük: az egyik, hogy másfél évvel ezelőtt csatlakoztunk az európai történelmi és tematikus temetőket összekapcsoló hálózathoz, amely 28 ország száz városának 180 temetőjét fogja össze.

Az a fajta megközelítés, amelyet Magyarország is alkalmaz, hogy az állam gondoskodik a történelmi sírokról és védelem alá helyezi őket, illetve az, hogy léteznek jogszabályi kategóriák nemzeti és történelmi emlékhelyek létrehozására és fenntartására, valamint annak ténye, hogy van egy olyan testület, mint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, amely megkérdőjelezhetetlen módon tesz javaslatot és hoz döntéseket ezekben a kérdésekben, európai szinten is párját ritkító állami konstrukció. Ezekből is jól látható, hogy Magyarországnak a történelmi emlékek és tapasztalatok megőrzése és ápolása kiemelten fontos terület és feladat.

A másik fontos törekvésünk, hogy a határon túli magyarlakta területekre is nyissunk: pár hónapja elindult a magyar történelmi emlékek és emlékhelyek összegyűjtése a teljes Kárpát-medencében, sőt hosszú távon megpróbáljuk a világban is összegyűjteni azokat a helyszíneket, amelyek a magyarság történelméhez kötődnek. A minap mutattuk be iskolásoknak és pedagógusoknak a Magyar nemzeti névtérben elérhető Emlékhely névtér katalógusrendszerét Kolozsváron, Nagyenyeden és Nagyváradon, amelynek célkitűzése, hogy egyértelműen beazonosítsa és összegyűjtse, regisztrálja a magyarság ezeréves történelméhez kapcsolódó, megfogható helyszíneket és épített örökséget a Kárpát-medencében.

− A húsvét idején milyen programokkal készülnek?
− Több olyan rendezvényünk van, amelyek kifejezetten a keresztény kultúrkörhöz kapcsolódnak: az egyik ilyen a Passió séta a negyvennél is több tematikus sétáink közül. Az említett séta egyik leghíresebb állomása Fadrusz János szobrászművész saját síremléke, ahol egy Fadrusz-kereszt áll a temetőben. Érdemes kiemelni, hogy amikor elkészítette, Fadrusz János saját magát kötözte fel a keresztre, miután a modellnek megbízott artista nem bizonyult megfelelően kitartó alanynak. Fadrusz tehát saját testéről mintázta a krisztusi korpuszt. Fontos kiemelnünk még a temető központi szakrális terét, ahol az úgynevezett nagykereszt áll, amely teljes környezetével együtt 2021-ben újult meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére. A szentkereszthez vezető, kereszt alakú úthálózat négy szárában pedig egy nemzeti olvasókönyvet jelenítünk meg: az Atya útján keresztény egyházi vezetők gondolatai olvashatók, a Fiú útján államférfiak magyar keresztény történelmünket idéző írásaiból válogattunk, a Szentlélek útján pedig a temetőben nyugvó költők, írók istenes verseiből emeltünk ki részleteket. A kereszt leghosszabb szárában, amely a feszülethez vezet, 14 állomásban a magyar kereszténység 1000-től 2021-ig tartó történelmének legfontosabb mérföldköveit olvashatják azok, akik abban a térben tesznek egy sétát. Így akartuk megmutatni, hogyan is tud a temető egyfajta keresztény kultúrtörténeti emlékhelyként is működni.

Borítókép: Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója (Fotó: Bach Máté)