Fülöp Attila: A Rákóczi-táborok közösséget építenek

A magyar közösség megerősítését is célozza a dzsembori a kikapcsolódás mellett – mondta az államtitkár.

Munkatársunktól
Forrás: MTI2023. 06. 26. 15:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Rákóczi Szövetség táborainak lényege a közösségépítés – jelentette ki Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a sátoraljaújhelyi Rákóczi-táborban. Szerinte a táborok arról szólnak, hogy ott „az ember megtanul élni és szeretni az életet”. 

Az államtitkár az I. Összmagyar középiskolás tábor résztvevőitől azt kérte, a barátkozás és a kikapcsolódás mellett a tábor a magyar közösség megerősítéséről is szóljon. 

Emellett szeretné, ha az ország határain belül tanuló diákok segítenének azoknak, akiknek nem természetes a mindennapi magyar szó és a magyar kultúráról legfeljebb az iskolában hallhatnak. Az államtitkár háláját fejezte ki a Rákóczi-tábor munkatársainak, mivel a szövetség által szervezett több mint két tucat táborba egész nyáron 31 országból összesen 12 ezer fiatal fog érkezni. 

Az államtitkár kitért arra is, hogy a gondoskodáspolitika felöleli az idősotthonok, a szenvedélybetegek, a gyermekvédelem világát és a hajléktalanellátó rendszert. A tábor és a gondoskodáspolitika között párhuzamként lehet említeni a közösségépítés fogalmát – mondta. Úgy vélekedett, minden gyermekvédelmi probléma legnagyobb nehézsége az, hogy az érintett gyermekeknek hiányzik az a „kötőerő”, amit valaki megtalál egy családban – tette hozzá. Úgy fogalmazott, egy tábor jó alkalom arra, hogy a közösségi egymáshoz tartozást a résztvevők megéljék és a kapcsolataikat megőrizzék.

Fülöp Attila arról is beszélt, hogy a magyar kormány az elmúlt időben rengeteg erőforrást és energiát fektetett a család- és a nemzetpolitikába. Ezzel azt próbálta meg elérni, hogy a közösségi kötődést minél több családban és fiatalban megteremtse, mert „ez a legfontosabb erőforrása a magyarságnak hosszú távon”. Hangsúlyozta: a kormány az egyházakra stratégiai partnerként is tekint.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, vasárnap 509 középiskolás érkezett Sátoraljaújhelyre az I. Összmagyar középiskolás táborba. Kifejezte, bíznak abban, hogy a táborban történt találkozások életre szóló élménnyé válhatnak, ezért a nyáron a nagy igény miatt további három összmagyar középiskolás tábort szerveznek.

Borítókép: Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.