„A NATO álláspontja fedi a magyar álláspontot: nem sodródunk bele a háborúba”

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kiemelte: korszakváltás folyamatában van a hadsereg.

2023. 07. 16. 8:06
Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (Fotó: Mirkó István)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A békéhez erő kell − így fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában ma reggel. Mint kiemelte:  

Magyarország és a NATO sem sodródhat bele az ukrajnai háborúba.

A miniszter megjegyezte, hogy Magyarország a háború közepette is fejleszti haderejét. Részletezte, hogy a katonai kiadások idén és jövőre is elérik a GDP 2 százalékát. 

Ezt − bár NATO-alapelv lenne − az európai országok döntő többsége meg sem próbálta teljesíteni − emelte ki a miniszter, majd hozzátette: NATO-elvárás az is, hogy a katonai költségvetés húsz százalékát kifejezetten fejlesztésre fordítsák, Magyarországon ez az arány már évek óta sokkal magasabb. 

Két területre fókuszálnak: a professzionális hadsereg kiépítésére és a területvédelemre.

A baloldali kormányok bűne, hogy elkótyavetyélték a tartalékos rendszert. Azóta ez sikertörténet: jelenlegi tartalékosaink elérték a húszezres számot

− fogalmazott a miniszter. Hangsúlyozta: korszakváltás folyamatában van a hadsereg. A szombati altisztavatás kapcsán a miniszter elmondta: a katonáknak egyaránt kell harcosnak és vezetőnek lenniük. 

A vilniusi NATO-csúcson is részt vevő miniszter azt is tisztázta, hogy a NATO álláspontja fedi a magyar álláspontot: nem sodródunk bele a háborúba.

Ugyanakkor számos NATO-tagállam háborús retorikát folytat. Ezzel szemben Magyarország határozottan kiáll amellett, hogy a konfliktusban azonnali tűzszünetre, a béketárgyalások megkezdésére és a lehető leghamarabb békére van szükség. Ez kisebbségi álláspont, de érezhetően változik a hangulat 

− emelte ki  Szalay-Bobrovniczky Kristóf, majd hozzátette: Ukrajna azért nem kapott meghívást a NATO-ba, mert sem az ország, sem a helyzet nem érett még erre. Vagyis most nem aktuális, hogy Ukrajna NATO-tag legyen, hiszen háborúban áll. 

Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (Fotó: Mirkó István)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.