A kormányfő a következőkben egy új, felemelkedő hatalomról beszélt. Kína képében Amerikának mára új, kíméletlen kihívója akadt a vezető szerepért folyó küzdelemben: alig 30 év alatt felzárkózott oda, ahova a nyugati ipari forradalom és a globális információs forradalom 300 éves útja vezetett. Az ország világegyetem központjaként határozza meg magát, így civilizációs vízióval, valamint távlatos tervvel és középtávú programmal rendelkezik, amelyek célja Ázsia dominanciájának helyreállítására.
A Nyugatot újabb kellemetlen igazságként érte, hogy a világgazdaság- és politika átrendeződése zajlik, amelynek folyamatai Ázsiának kedveznek.
Mint mondta, a fejlődés és növekedés fókuszpontja ugyanis a fejlett világból mára áthelyeződött a keleti kontinensre; így nem véletlen az sem, hogy a XXI. századot sokan „Ázsia évszázadának” nevezik. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a globalizáció kontextusában, a nyugati liberális paradigma térnyerése folytán a fejlett világ országai belekényelmesedtek abba a pozícióba, hogy bármely fennálló világrend kizárásos alapon csakis liberális lehet. Mindeközben, a Szovjetunió ideológiai kihívása nélkül elmerült a saját, belső, múlt által terhelt konfliktusaiban. Mindez az emberiség egyik legveszélyesebb időszakát hozta magával, amikor is döntő jelentőséggel bír, hogy tudatosan és ésszel kezeljük a fennálló globális körülményeket és a világpolitikai erőviszonyok eddig soha nem látott gyorsasággal végbemenő tektonikus eltolódását.
Hedonista pogánnyá vált európaiak
A nyugati civilizáció, kiemelten az európai civilizáció fölénye sokáig abban nyilvánult meg, hogy teret engedett annak az alapelképzelésnek, hogy a szabad gondolkodás jogán az ember képes megoldásokat találni a problémákra, csakhogy országai elmulasztották meghozni azokat a kritikus döntéseket, amelyek védelmet és választ szolgáltathattak volna a XXI. század hálózatalapú kihívásaira.
Vagyis a liberális felfogás mind politikai, mind gazdasági, mind pedig társadalmi megközelítésben megbukott a globális kihívásokkal szemben, s lépéshátrányba hozta Európát a nemzetközi színtéren.
Súlyos antropológiai felismerés, hogy a kereszténység elutasítása egy felvilágosult társadalomról alkotott illúzió volt. A kereszténység „testtartást” adott Európának. Szellemi, kulturális, tudományos és gazdasági fellendülést hozott, amely biztosította számára azt, hogy versenyképes legyen és a világ élvonalába kerülhessen. Ennek okán kijelenthető, hogy a kereszténység Európa versenyképességének szerves, elidegeníthetetlen és alapvető feltételévé vált; annak megtagadása a kontinens lakóit hedonista pogányokká tette. Vagyis az élvezetek és az önérdek hajszolása áthatotta az európai társadalmat, majd a liberális demokráciákat a többség érdekeinek, a közjónak a rovására.