Már korábban is hamisan vádolt szexuális zaklatással valakit az a Kulcsár Árpád, aki a Böjte Csaba és alapítványa elleni cikksorozat egyik létrehozója. Kulcsár az Origó információi szerint közel egy évig vett részt a Böjte-ügy „feltárásában”, és négy lejárató cikket is írt a Mérce nevű – a Jámbor András-féle Szikra Mozgalomhoz köthető – szélsőbaloldali portálra a témában.

Pedig Kulcsárnak lett volna oka kerülni a szexuális zaklatás témáját, 2017-ben ugyanis éppen azért kellett lemondania a Transindex főszerkesztői posztjáról, mert kiderült, hogy rágalmazva, hamisan vádolta Váta Lóránd kolozsvári színészt szexuális abúzussal, aki nem sokkal később jogerősen pert is nyert az őt hamisan vádoló Kulcsár Árpád és portálja ellen becsületsértés és rágalmazás miatt.
Kulcsár akkor mindössze az állítólagos áldozat verziója alapján írt lejárató cikket Váta ellen, ami kísértetiesen hasonlít a mostani, Böjte Csaba és alapítványa elleni akcióhoz, ahol szintén úgy jelentettek meg cikkeket baloldali újságírók, hogy a vádlottal nem is sikerült beszélniük, az áldozat állításait cáfolók véleményét pedig figyelmen kívül hagyták.
Mindezt Szabó Tünde, az ügyet kirobbantó Átlátszó Erdély portál munkatársa az Origó megkeresésére azzal intézte el: „Aki eddig kétségbe vonta Mónika (az áldozat – a szerk.) állításait, arról győzött meg, hogy maga a kétségbe vonó személy megsértődött Mónikára vagy jókora érdeke fűződik ahhoz, hogy megkérdőjelezze Mónika állításait.”
A vádló Mónika történetét viszont azért is hitelesnek ítélte Szabó, mert, annak „részletei egybecsengenek a szexuális abúzusról szóló kutatások általános eredményeivel”.
A hamis abúzusvádba belebukó Kulcsár Árpád egyébként nem is titkolta, hogy kifejezetten a „Böjte-projektre” szerződött a Mércéhez.
Korábban maga írta ki büszkén a Facebookra, hogy egy több hónapos, határokon átívelő „nyomozás” miatt került a szélsőbalos portálhoz. Május végén pedig, mint aki jól végezte dolgát, nyilvánosan is elköszönt a Mércétől, miután megosztotta az utolsó, Böjte atyát lejárató anyagát a közösségi médiában – írja az Origó.