Nemzetközi jogászok mentek neki a magyarokat kitiltó osztrák rendeletnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Júliustól már csaknem százhatvan eurós (hatvanezer forint) díjat kell fizetnie azoknak, akik Ausztriába akarnak menni a Somfalva (Schatterndorf) és Ágfalva közötti határátkelőn.

Magyar Nemzet
Forrás: HírTV2023. 08. 02. 4:45
Nemzetközi jogászok mentek neki a magyarokat kitiltó osztrák rendeletnek

Szijjártó Péter július elején arra kérte az osztrák európai integrációs minisztert, aki az európai forrásokat is felügyeli, hogy „legyen kedves, és tegyen lépéseket, hogy Burgenland tartomány vagy a helyi önkormányzat ne hozzon olyan lépéseket, amelyek a közös európai megállapodásokkal ellentétesek.” 

„Én azt gondolom, hogy nemcsak egyértelműen nekünk van igazunk, de az európai szabályok is azt diktálják, hogy ezeken a határátkelőhelyeken szabaddá kell tenni az átjárást”

 – hangsúlyozta. A HírTV-nek nyilatkozó helyi lakosok most arról beszéltek, a két településen gyakorlatilag megszűnt az állampolgárok között a kapcsolat, míg korábban rendszeresen szerveztek közös programokat.

Borítókép: Kisalföld.hu/Szalay Károly

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.