Macronnak ciki volt találkozni a magyar baloldallal

Pedig utólag nagy lelkesedéssel nyilatkoztak róla.

2023. 09. 15. 8:14
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emmanuel Macron a magyar baloldal képviselőit is fogadta a Csaba utcai francia követségi rezidencián, köztük Dobrev Klárát, Donáth Annát, Karácsony Gergelyt, illetve Márki-Zay Pétert, több egyéb programja között, miután meglátogatta Heller Ágnes sírját a Kozma utca temetőben 2021. december 13-i Budapesti látogatásakor. 

Utólag a magyar baloldal politikusai nagy lelkesedéssel nyilatkoztak a találkozóról, a Telex forrásai szerint viszont

a franciák küldöttsége inkább kínosnak tartotta a találkozót, volt, aki konkrétan úgy fogalmazott, hogy ciki volt az egész.

Egy ilyen komolyságú találkozó esetén elvárható normákkal ellentétben a magyar politikusok egymással voltak elfoglalva, folyamatosan rivalizáltak a franciák figyelemért, azon vitatkoztak, ki üljön le jobb pozícióba, sőt 

olyan is volt, aki a diplomáciai normákat felrúgva hosszasan szónokolni kezdett Macron jelenlétében.

Lapunk is beszámolt a francia nagykövetségen tartott megbeszélésről, amelyen szóba kerültek az EU-s pénzek, a jogállamiság, illetve a magyarországi párhuzamos valóságok.

Beszédes, hogy a tárgyaláson csupán két zászló volt a háttérben: az európai uniós és a francia.

A politikusok a francia nagykövet rezidenciáján találkoztak. Nem sokkal korábban Emmanuel Macron a szlovák miniszterelnökkel, Eduard Hegerrel találkozott szintén a rezidenciában. Ezen találkozó helyszínén már három zászló volt, a szlovák, az uniós és a francia. Szintén kint volt a francia trikolór akkor, amikor pár hete Orbán Viktor Marine Le Pen-t, a Nemzeti Tömörülés elnökjelöltjét fogadta Budapesten.

 

Borítókép: Macron találkozója az ellenzéki politikusokkal (Forrás: Facebook/Donáth Anna)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.