„Kőkemény politikai számítás” – így fordult Franciaország Ukrajna felé

A francia diplomácia lázasan készül a zárt ajtók mögött Emmanuel Macron jövő év eleji nagyszabású beszédére.

Forrás: Politico2023. 09. 13. 5:37
Emmanuel Macron francia államfő (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök (j) egy korábbi csúcstalálkozón. (Forrás: Twitter)
Emmanuel Macron francia államfő (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök (j) egy korábbi csúcstalálkozón. (Forrás: Twitter)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Emmanuel Macron francia elnök lekéste az ukrán vonatot” – kezdte cikkét a Politico, brüsszeli hírportál, amelyben azt fejtegetik, hogy noha az orosz–ukrán háború kitörésekor a francia államfő inkább Oroszországgal kezdett „eredménytelen tárgyalásokba”, és az európai vezető szerepet Boris Johnson akkori brit miniszterelnök ragadta meg Ukrajna támogatása ügyében, mára Párizs is megváltoztatta a politikáját.

Amint azt a lap is kiemeli, amíg Johnson „hős volt Kijevben” – hiszen sürgette a fegyverek küldését az országba –, Macron kezdetben azt hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt nem szabad megalázni, Moszkva biztonsági garanciákat érdemel, és Ukrajna minden bizonnyal évtizedekre van az európai uniós csatlakozástól. Ám nagyot fordult a francia diplomácia hajója tavaly decemberben, és Párizs hamar Kijev egyik leghangosabb szövetségesévé lépett elő, támogatásait pedig a győzelemig ígérte adni.

Macron közvetítő szerepet kívánt játszani Putyin és Zelenszkij között, és ezért rendkívül óvatos volt a fegyverszállításokat illetően. Ám végül rájött, hogy Putyin átverte őt, és valójában nem érdekelt a tárgyalásokban 

– fogalmazott a lapnak Francois Heisbourg, a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének (IISS) vezető tanácsadója.

Ahogy azt a Politico fejtegeti, mivel Franciaországnak nem ment a közvetítő szerep, új álláspontot keresett, és most Ukrajna európai uniós tagságának elsődleges támogatójaként kíván fellépni, a bővítés bátorságát és új hullámát hangsúlyozva – noha Párizs korábban bővítésszkeptikus volt, mondván, az EU-nak előbb mélyülnie kell, mielőtt bővülhetne. Eközben Macron a háborúban álló országnak nyújtott fegyverátadásokat is bőszen támogatja, sőt újabban biztonsági garanciák létrehozását is sürgeti Kijev számára.

A lap szerint a francia diplomácia lázasan készül a zárt ajtók mögött, konzultációkat folytat és „vörös vonalakat” tesztel Macron jövő év elején tervezett nagyszabású beszédéhez. 

Ebben a politikus várhatóan ismerteti EU-bővítéssel kapcsolatos ambiciózus terveit, amelyet az európai politika irányát meghatározó léptékűnek terveznek.

A Politico szerint a francia fordulat kőkemény politikai számításon alapulhat, ugyanis Franciaország háború kezdeti politikája sok kelet-európai országot elidegenített, ám egyre fontosabbá vált számára, hogy Németországon, Olaszországon és Spanyolországon túl is támogatókat szerezzen az európai jövőt befolyásoló szándékához.

Borítókép: Emmanuel Macron francia államfő (balra) és Vlagyimir Putyin orosz elnök (jobbra) egy korábbi csúcstalálkozón. (Forrás: Twitter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.