Bár Karácsony Gergely és helyettesei ki sem fogynak a panaszból, hogy mennyire nincs pénze a Fővárosi Önkormányzatnak, a Tűzfalcsoport birtokába jutott dokumentumok tanúsága szerint jutott pénz arra, hogy a főpolgármester 42 tanácsadója, nyolc jogcímen béren kívüli juttatást kapjon minden hónapban. Az oknyomozó portál számításai szerint ez fejenként 2,3 millió forint pluszköltséggel, 100 milliós összköltséggel járt az adófizetők számára.
Súlyos összegekbe kerülnek Karácsony tanácsadóinak különböző juttatásai
A főpolgármester tanácsadói nyolc jogcímen az egészségügyi pénztári kerettől, a rekreációig béren kívüli juttatásokat kapnak.

Mint kiderült, Karácsony tanácsadói nyolc jogcímen az egészségügyi pénztári kerettől, a rekreációig béren kívüli juttatást kaptak. Budapest főjegyzője, a Számadó Tamás által megküldött levélből kiderül, hogy a városházi álomjuttatási csomagjában, mind a 42 tanácsadó részesült. A szerencsés dolgozók nyolc jogcímen kaptak béren kívüli juttatásokat. Minden tanácsadó, részesül helyi utazási bérletben, amelynek az ára 189 000 forint évente. Ruházati hozzájárulást kapnak, amelynek összege évi 300.800 forint. Vigyáznak az alkalmazottak egészségére, hiszen havonta 37.700 forintos önkéntes pénztári keretet kap minden munkavállaló, ami egész évben 452.400 forintot jelent fejenként. De 450 ezer forintos rekreációs juttatásban is részesülnek, hogy legyen miből kipihenni a városházi életet. Havonta ezer forint értékben mindenkinek van bankszámla hozzájárulása is, ami évente 12 ezer forintot jelent. Ezen felül pedig 275.000 forint értékben cafeteria juttatásuk is van .

A fentieken túl mindenkinek jár Budapest-pótlék, amelynek összege a dolgozók fizetéséhez igazodik, és 60 százalékétól 160 százalékáig terjedhet. Mindez azt jelenti, hogy egy 800 ezer forintot kereső tanácsadó, akár 480.000 forint pluszt is bezsebelhet ezen a címen. A Tűzfalcsoport számításai szerint egy tanácsadó plusz költsége 2 359 200 forintba kerülhet – 800 ezer forintos alapbér melletti Budapest –pótléknál – az adófizetőknek. Ez 42 tanácsadóra számítva 99 086 400 forint egy évben.
További Belföld híreink
Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes és Tüttõ Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. (Fotó: MTI/Kovács Attila)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szigorúan ellenőrzik a játszótereket, bírságot is kiszabnak, ha valami nem biztonságos
Tavaly hét játszóeszköz esetében szabtak ki bírságot.

Véget ér az érettségi dömping, ma jönnek a németesek
Lesznek olyan diákok akiknek a mai nappal lezárul az írásbeli érettségik sora.

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Százmilliók készpénzben és hatalmas értékű ingatlanok találhatók a vagyonleltárban.

„Vakok között félszemű a király” – folytatódott a színjáték a fővárosi cégvezetők pályáztatásán
Gulyás Gergely Kristóf fideszes képviselő szerint, szándékosan alkalmatlan vagy gyurcsányista vezetőket terjesztett föl a Tisza Párt vezette bizottság Karácsony Gergelynek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Az új pápa mindig remény és kezdet – magyar püspök szólalt meg XIV. Leóról

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Beat óriási bajban van: Rajongói már a rapper életét féltik – Videó

Termőföldek: az elővásárlásra jogosultak sorrendje

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

Ultimátumot küldött az Európai Bizottság: két hónapot kapott Magyarország és Ausztria

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?

Ezt az egy hozzávalót cseréld le a krumplisalátában, jobb lesz mint valaha

Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Sima lett a vége: angol házi döntőt rendeznek az Európa-ligában
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szigorúan ellenőrzik a játszótereket, bírságot is kiszabnak, ha valami nem biztonságos
Tavaly hét játszóeszköz esetében szabtak ki bírságot.

Véget ér az érettségi dömping, ma jönnek a németesek
Lesznek olyan diákok akiknek a mai nappal lezárul az írásbeli érettségik sora.

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Százmilliók készpénzben és hatalmas értékű ingatlanok találhatók a vagyonleltárban.

„Vakok között félszemű a király” – folytatódott a színjáték a fővárosi cégvezetők pályáztatásán
Gulyás Gergely Kristóf fideszes képviselő szerint, szándékosan alkalmatlan vagy gyurcsányista vezetőket terjesztett föl a Tisza Párt vezette bizottság Karácsony Gergelynek.