A mogyoróallergia miatt meghalt kisfiú ügyében vádat emeltek a tanárnő ellen

A vádirat szerint a vádlott tisztában volt azzal, hogy a kisfiú mogyoróallergiában szenved.

Forrás: MTI2023. 10. 04. 10:19
20200510 Budapest Új mentőautókat adtak át a Markó utcai mentőállomáson. Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség azzal a napközis tanárnővel szemben, aki tavaly januárban egy szülinapi ünnepségen gondatlanul földimogyorós édességet tett egy mogyoróallergiás kisfiú padjára – tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Főügyészség. A hatéves gyermek fogyasztott az édességből, és ennek következtében olyan súlyos allergiás reakció jelentkezett nála, hogy az életét a mentők sem tudták megmenteni.

A vádirat szerint a vádlott tisztában volt azzal, hogy a kisfiú mogyoróallergiában szenved, mivel azt a szülők a gyermek tanulói adatlapján, a szülőknek szóló kérdőíven, továbbá az üzenőfüzetben is jelezték.

Azon a napon a tanteremben az egyik gyermek születésnapját ünnepelték. Az ünnepelt által hozott, bolti csomagolású édességeket – köztük földimogyorós krémmel töltött ostyarudat – a vádlott az ünnepelttel együtt szétosztotta a gyermekek között, és minden padra tettek egy-egy tányért. Az allergiás kisfiú rövid időn belül rosszul lett az ostyarúdtól, ezért a szülei érte mentek és orvoshoz indultak vele. A gyermek állapota azonban útközben romlott, így egy benzinkútnál mentőt hívtak hozzá, ám az életét a kiérkező mentők sem tudták megmenteni.

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, valamint a tanítói foglalkozás gyakorlásától történő határozott idejű eltiltást indítványoz a vádlottal szemben.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.