A politikus az ünnepségen elmondta: a forradalom napjai olyan napok voltak, melyek nehézségeikben is dicsőségesek, és okkal vésődtek be a legnagyobb magyar tettek könyvébe.
A forradalmároknak a haza- és szabadságszereteten kívül nem sok fegyverük volt. De ez a szeretet erősebb volt minden harckocsinál – mondta. Hozzátette: ha ezek a falak nemcsak beszélni, hanem kérdezni is tudnának, talán azt kérdeznék: mi adnánk-e az életünket a hazánkért?
Dömötör Csaba kifejtette: most olyan korszak kezdődött, amelyben
újra meg kell küzdenünk az önálló vélemény jogáért, a politikai függetlenségért, azért, hogy a jövőnkről szóló legfontosabb döntések jogát továbbra is a saját kezünkben tartsuk.
Úgy folytatta:
Ha a jövőnkről szóló döntéseket csak azért is a kezünkben tartjuk, Magyarország legszebb napjai még előttünk vannak.
A népmozgásokat, a járványt, a háborút és a gazdasági nehézségeket megemlítve úgy vélekedett:
a történelem dacosan válaszolt a 21. század fellengzésére, és erővel törte ránk az ajtót.
Most nincsenek idegen tankok, nálunk nincsenek, de nyomásgyakorlás igen – magyarázta Dömötör Csaba. Szerinte a tét most is ugyanaz, mint 1956-ban, csak „más gúnyában jelentkezik”.
A célunk sem lehet kevesebb, mint akkor. Elérni, hogy ne dönthessenek mások helyettünk. Nem fogunk úgy táncolni, ahogy mások fütyülnek. Csak a magyarok táncát járjuk
– szögezte le az államtitkár. Dömötör Csaba hangsúlyozta: Magyarország nem fog fegyvereket küldeni, akkor sem, ha elvárják. – Nem nyitjuk meg a határainkat, akkor sem, ha mások megtették. Nem dobjuk oda a magyar tulajdont, akkor sem, ha lenne rá vevő. És nem fogjuk fellazítani a hagyományos család kereteit, akkor sem, ha máshol már megteszik – sorolta.
– Mi a küzdelmet választjuk – jelentette ki, és azzal folytatta, hogy ezért rövid távon talán kevesebb „nemzetközi dorombolás” jár, de a küzdelem hosszú távon egy magabíró, gazdaságában gyarapodó és a nehézségek után is erősödő országot eredményez.
Kitért arra is, hogy a szabadság megvédése „nem bénító teher, szerencse vagy kiváltság, hanem kötelesség”. Ezer évünk kötelessége – tette hozzá Dömötör Csaba.
Czigány Tibor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora azt emelte ki, hogy a Műegyetem hősei közé nemcsak azok tartoznak, akik életüket adták 1956-ban, hanem azok a jelenlévő hősök is, „akik ismét eljöttek, akik nem hagyták, hogy a forradalom lángja kialudjon, és akiknek köszönhetjük, hogy ma szabadon ünnepelhetünk”.
A rektor ezúttal az oktató kar hőseiről emlékezett meg, akik 1956. október 30-án megalakították a Műegyetem forradalmi bizottságát. Szavai szerint a bizottság azzal a céllal alakult, hogy kiálljon a diákság mellett, és szolidaritását fejezze ki irántuk. A kormányhoz intézett első kiáltványukban követelték a szovjet csapatok kivonását, a Varsói Szerződésből való kilépést, valamint szabad választások kiírását. A felsőoktatással kapcsolatban követelték az egyetemi autonómia helyreállítását és a hatalmi szóval kettéválasztott Műegyetem újbóli egyesítését – emlékeztetett Czigány Tibor, felidézve, hogy a bizottság elnökének Taky Ferencet, titkárának pedig Fekete Tamást választották meg. Hangsúlyozta: a tagok mindannyian egyetértettek, hogy a diákokra vigyázni kell, és nem szabad felülni a provokációnak. Fontosnak tartották továbbá, hogy a Műegyetem ne váljon a harci események színterévé.
A bizottság 22 tagja közül csak 13 élhette meg a rendszerváltást – mondta a rektor, aki hat tagról külön-külön is megemlékezett néhány mondatban. Az elnök és a titkár mellett méltatta Mosonyi Emilt, Kollár Lajost, Csonka Pált és Sinay Gábort. Czigány Tibor beszédében megemlékezett Sólyom László nemrég elhunyt korábbi államfőről is, aki elnöksége idején minden évben eljött az ’56-os ünnepségre és beszédet mondott.
A rektor szólt Vajna Zoltán professzorról, a BME gépészmérnöki karának egykori dékánjáról is, „aki ugyancsak szívén viselte a műegyetemi ünnepséget”, és akinek részben köszönhető, hogy az egyetem 1956-os ünnepsége ma már az állami ünnepségsorozat része.
Október 23. nemzeti ünnep
