Óriási üstökös közeledik, hasonlít a Millennium Falconra

Ördögnek nevezték el, és háromszor akkora, mint a Föld legmagasabb hegye.

Forrás: Bors2023. 10. 22. 21:48
üstökös
üstökös Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ritka égi jelenségnek lehetünk hamarosan szemtanúi, ugyanis egy úgynevezett „Ördög” üstökös robbant fel az égen, amely háromszor akkora, mint a Mount Everest, és a Föld felé száguld írja a Bors.

Az üstökös a maga harminc kilométer körüli átmérőjével szabad szemmel is látható lesz 2024. április 21-én.

Aggodalomra semmi ok, az üstökös útja nem keresztezi majd a Földét. Az üstökös az Ördög nevet viseli, mert formája kissé olyan, mintha szarvai lennének.

A tudósok szerint szokatlan alakja némi hasonlóságot mutat a Star Warsból ismert Millennium Falcon űrhajóval. A Brit Csillagászati ​​Egyesület (BAA) figyelemmel kíséri az üstököst, amelyet utoljára 1954-ben láthattak emberek.

A csillagászok észlelték, hogy négy hónapon belül másodszor robbant fel az űrben az égitest. A város méretű égi objektum magját jég, por és gáz keveréke alkotja, amelyet kriomagmának neveznek. Központját a kóma néven ismert gázfelhő veszi körül, amely a legutóbbi robbanás után még a szokásosnál is fényesebben kezdett ragyogni.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.