A Belügyminisztérium még a múlt héten küldte el a Nemzeti Választási Irodának (NVI) a szeptember elsejei lakosságszámadatokat, amelyeket továbbítottak a jegyzőknek, akiknek október végéig kell hivatalosan meghatározniuk a jövő évi önkormányzati választás után felálló képviselő-testületek létszámát. A portál birtokába került dokumentum szerint öt fővárosi kerületben történt változás a fenti sávokban 2019-hez képest, ami azt jelenti, hogy Budapesten így összesen tizeneggyel kevesebb képviselő dolgozhat majd jövő októbertől.
Megjegyzik, a dokumentumból azt is tudni lehet, hogy idén szeptemberben 63 ezerrel kevesebben éltek Budapesten, mint 2019 januárjában. A legdurvább csökkenést Újpesten és Csepelen számolták, mindössze egyetlen hely van, ahol nőtt a lakosok száma, ez Budafok-Budatétény, azaz a XXII. kerület.
A választási eljárásról szóló törvény szerint a tízezernél több lakosú településen az egyéni választókerületeket a helyi választási iroda vezetője (aki a jegyző) alakítja ki. A választókerületek kialakításának kérdésében a helyi választási iroda vezetője előzetesen kikéri a helyi választási bizottság véleményét, amely azonban a helyi választási iroda vezetőjét nem köti.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!