Az Eger 100,7 MHz-en sugárzó Best FM helyi vételkörzetű kereskedelmi rádió július 22. és 28. közötti adáshetének vizsgálata során megállapították, hogy a rádió szolgáltatója nem teljesítette a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámok, műsorelemek arányára vonatkozó vállalását, és a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámok aránya is alulmaradt a hatósági szerződésben rögzítettekhez képest. Ezenfelül a szöveges tartalom aránya is kevesebbnek bizonyult a vállaltnál. Az ismételt jogsértésre való tekintettel a médiatanács 110 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a szolgáltatót, annak vezető tisztségviselőjére pedig ötven ezer forint bírságot szabott ki - közölték.
A médiatanács beszámolt arról, hogy bejelentés alapján vizsgálta a román joghatóság alá tartozó Mozi+ csatornán szeptember 4-én este hét órai kezdettel sugárzott Rambo V. – Utolsó vér című műsorszámot. A szolgáltató „12”-es korhatárjelöléssel és „A következő műsorszám megtekintése 12 éven aluliaknak nem ajánlott!” felhívással tette közzé a műsorszámot,
a hatósági ellenőrzés alapján azonban a filmet a felnőtt témák ábrázolása, agressziótartalma és realisztikus erőszakábrázolása miatt „18 éven aluliaknak nem ajánlott” megjelöléssel és ennek megfelelő idősávban, 22 óra és hajnali 5 óra között kellett volna műsorra tűzni.
A hatóság értesítette a román társhatóságot a vélelmezett jogsértésről, egyúttal felkérte a szükséges intézkedések megtételére – jelezték.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!