Brüsszel hatalmasat téved, ha továbbra is kitart a migrációt elősegítő lépések mellett – mondta Varga Judit a közösségi oldalára feltöltött videójában. Szerinte az illegális bevándorlás jelenti ma a legnagyobb kihívást Európában, hiszen a legalapvetőbb értékeinket és eredményeinket kockáztatja. Ellehetetleníti az unión belüli szabad mozgást biztosító schengeni határok fenntartását. A bevándorlók nagy száma miatt pedig a közbiztonság, az emberek mindennapi jóléte kerül veszélybe – folytatta a politikus.
Varga Judit üzent Brüsszelnek: Hol van a józan ész határa?
Az igazságügyi miniszter többek között azt is nehezményezte, hogy a migrációs paktum utolsó elemének végleges szövegét a szavazás előtt öt perccel osztották ki a résztvevőknek egy uniós tárgyaláson, és ha mindez nem lett volna elég, összesen 13 percet szántak a megtárgyalásására.

A fideszes országgyűlési képviselő elmondta:
„Mindennaposak a támadások, az embercsempész bandák pedig egyre szervezettebbek, és az is előfordul, hogy száz-, kétszáz tagú csoportok próbálnak betörni Európába a magyar határon keresztül”.
Varga Judit kiemelte, hogy miközben felfegyverzett migránsok naponta lövöldöznek a déli határkerítésnél, Brüsszel egyetlen fillérrel sem támogatja a határvédelmünket. Szerinte ez már a józan ész határán is túlmegy, ezért lenne fontos jövőre változást elérni Európában.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Lomtalanítás volt a baloldalon, és még lesz is
Itt vannak a könnyen cserélhető politikusok és pártok.

Kiadós eső színezi szürkére a vasárnapi eget, de véletlenül se gondolja, hogy a szombat sokkal jobb lesz
Azt is tudni, hol számítanak a legtöbb csapadékra.

Újabb hírek érkeztek a reggeli vonatbalesetről
Akár napokig állhat a forgalom a vasútvonalon.

Rétvári Bence: A Tisza Párt és a migrációs paktum együtt fog elbukni!
„Amíg Fidesz–KDNP-kormány van, addig Magyarország nem lesz bevándorlóország!”
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk