Az interjúban a politikus beszélt arról is, hogy milyen fontos az összefogás a Fidesszel szemben az ellenzéki oldalon, de szerinte mostanra ezzel nagyjából egyedül maradtak a pártok között – viszont ezt már ő sem bánja nagyon.
– Amit én az elmúlt napokban, hetekben láttam az ellenzéki oldalon, az olyan szinten kiábrándító, hogy eljutottam oda:
ha tényleg nem értik az ellenzéki oldalon, mit kockáztatunk a megosztottság fenntartásával, akkor máshonnan közelítünk. Saját ajánlatot teszünk. Minden jogunk megvan hozzá, és minden lehetőségünk is megvan rá – hangsúlyozta Kunhalmi, aki szerint a baloldali gazdaságpolitikai fordulatot kell végrehajtani, melynek nem része a klasszikus megszorító politika. Kunhalmi szerint meg kell változtatni az adórendszert is.
Annak kapcsán, hogy a Momentum saját jelöltet állít Zuglóban Horváth Csabával szemben, Kunhalmi azt mondta, hogy hogy ezek az egyéni akciók a politikai öncélúságról szólnak, és egyfajta sértettségről.
– Amikor Donáth Anna és a Momentum arról beszél, hogy nekik jár a jussuk, meg hogy többet szeretnének ebből a tortából. De miért nem a tortát akarjuk nagyítani? Miért a meglévő szeleteken vitatkozunk?
– reagált Kunhalmi.
Borítókép: Kunhalmi Ágnes (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!