A Dunántúl kivételével mindenhol marad az enyhe idő és a szélcsend

Ilyen időjárásunk lesz kedden.

Forrás: MTI, Met.hu2024. 01. 01. 17:39
Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedd estig a Kárpát-medence fölé változó nedvességtartalmú, de továbbra is enyhe légtömeg áramlik, így marad az enyhe idő érdemi csapadék nélkül derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Este és éjjel az ország délnyugati, déli felén nagy területen képződhet köd, illetve rétegfelhőzet, de másutt is befelhősödhet az ég. A ködös területeken szitálás előfordulhat. 

Kedden a köd megszűnik, a látási viszonyok javulnak, a rétegfelhőzet kiterjedése pedig csökken

– ugyanakkor délelőttől kezdve északnyugat felől beborul az ég, és este az északi tájakon már gyenge eső is előfordulhat. Hétfő estére mérséklődik a légmozgás. 

Kedden a délnyugati, déli szél megélénkül, a Dunántúlon olykor meg is erősödik.

A hajnali órákban általában –1 és +3 fok közötti értékekre számíthatunk, de a kevésbé felhős tájakon ennél pár fokkal hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 4 és 11 fok között alakul.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.