
Amit akkor vállaltak, most pontosan azt hajtják végre – szögezte le, jelezve: amint az Európai Uniótól megkapták az írásos garanciát arra, hogy a költség elszámolható az uniós forrásokból, rögtön elindították az emelést.
Nemcsak az anyagi, hanem az erkölcsi megbecsülés is fontos
– rögzítette Rétvári Bence, hozzátéve: ezért akarták, hogy a pedagógusok „ne csak egyek legyenek a sok közalkalmazott közül”, hanem legyen saját életpályájuk. Ennek létrehozásával 30 éves adósságot törlesztett az Országgyűlés – húzta alá.
Rétvári Bence elmondta: a béremelésről azt várja a kormány, hogy tovább növekedjen a pedagóguspálya iránti – már most is élénkülő – érdeklődés, pályán tudják tartani a legjobb képességű tanárokat, és sikerüljön visszavonzani a pályaelhagyókat is. Elmondása szerint az új életpályatörvény és a fizetések emelésének híre pozitívan befolyásolta a felsőoktatási felvételit.
Egyértelműen az a célunk, hogy minél jobb színvonalú legyen az oktatás
– jelentette ki. Hozzátette: az új életpályatörvény azt szolgálja, hogy aki többet tesz a gyerekekért, többet tudjon keresni.
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt hangsúlyozta, hogy a fizetésemelés az életpálya valamennyi fokozatában „észrevehető” lesz. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően az alapbérek emelkedését most a pótlékok is követik, így a többletfeladatokat vállalók – például vezetők, helyettesek, osztályfőnökök – is jelentős többlettel számolhatnak. Mint mondta,
a béremelés egy folyamat kezdete, ami 2025-ben folytatódni fog, hiszen további öt évre garanciát vállal az állam, hogy megtartja a pedagógusbérek pozícióját.
Az elnök szerint „nagyobb presztízst is jelent”, hogy míg korábban a minimálbérhez kötődött a pedagógusok fizetése, most a diplomás átlagbérhez mérik. Felhívta a figyelmet arra is: a kormányrendelet egyértelműen rögzíti, hogy a fizetésekben a teljesítményértékelés hatására sem lehet negatív eltérítés.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!