Debrecen infrastruktúrája megújul
A 19 projekt az önkormányzat által kért, a kormány által támogatott és az Építési és Közlekedési Minisztérium által koordinált beruházások, köztük öt olyan forgalmi csomóponttal, amelyek Debrecen közigazgatási határain belül épülnek és már a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési folyamat alatt állnak.
Elindult a keleti elkerülő nyomvonalának tervezése és a szükséges környezeti hatásvizsgálat elkészítése.
Ez a 22 kilométeres szakasz köti majd össze a város keleti oldalán a 4-es főutat a 47-es főúttal.
Készül a Homokkerti felüljáró átépítésének tanulmányterve, illetve a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzés előtt áll a Vágóhíd utcai felüljáró átépítése. Nagyon fontos még a 108-as vasútvonal és a Kishegyesi út kereszteződésének külön szintű csomóponttá alakítása, hiszen ez a vasútvonal szolgálja ki az északnyugati gazdasági övezetet, azon belül például a BMW-t –, illetve érinti a Határ úti ipari parkot is – emelte ki a polgármester.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!