Megalakult az új Országos Bírói Tanács

Tuzson Bence szerint fontos a bírói függetlenség biztosítása, az OBT-nak pedig nagy feladata van mindebben.

Forrás: MTI2024. 01. 30. 18:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Szeretném, ha partnerség és szoros együttműködés alakulna ki a bíráskodás és a jogszolgáltatás területén is” – írta közösség oldalán az igazságügyi miniszter az új Országos Bírói Tanács (OBT) megalakulásáról. Tuzson Bence szavai szerint fontos a bírói függetlenség biztosítása, az OBT-nak pedig nagy feladata van mindebben.

A szervezet honlapjáról kiderül, hogy az OBT alakuló ülésén annak elnökévé választotta Szabó Pétert, a Győri Ítélőtábla polgári ügyszakos bíráját, elnökhelyettesévé Varga Ritát, a Kaposvári Törvényszék polgári ügyszakos tanácselnökét, valamint sajtószóvivővé jelölte ki Kovács Ildikót, a Szekszárdi Járásbíróság büntető ügyszakos bíráját.

Az eseményen jelen volt az OBT tizenöt tagja, a tanácskozási joggal rendelkezők közül pedig Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Polt Péter legfőbb ügyész, Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Tóth M. Gábor, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke, valamint meghívottként Boros Katalin, a Magyar Bírói Egyesület elnöke.

Emlékezetes, hogy tavaly nyáron, az Európai Bizottság kérésére elfogadott bírósági reform részeként az Országos Bírói Tanács jogkörei jelentősen megerősödtek. Az uniós pénzekhez való részleges hozzáférés egyik feltétele volt, hogy az OBT szerepét és hatásköreit megerősítsék mint „független igazságszolgáltatási felügyeleti jogkört viselő szervezetet”. A szervezet nemcsak pénzt, hanem komoly ellenőrzési jogköröket kapott, amellyel gyakorlatilag megkerülhetetlenné vált a fontosabb döntésekben. Az új vezetőség választásának azért is volt nagy jelentősége, mert az új jogköröket leginkább azok tagjai fogják gyakorolni. 

Borítókép: Az OBT épülete (Forrás: Facebook)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.