Vitézy Dávid szerint túlzásba esik a BKK az első ajtós felszállással az esti buszokon

A közlekedést lassítani fogja az intézkedés.

2024. 01. 17. 16:51
null
Budapest, 2018. január 19. Modulo M168 D típusú Ikarus buszok a BKV hazai gyártású metrópótló buszainak átadásán a közlekedési vállalat XI. kerületi Hamzsabégi úti telephelyén 2018. január 19-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Kezd a BKK túlzásba esni ezzel” – írta Vitézy Dávid a BKK közösségi oldalán, arra reagálva, hogy első ajtós felszállási rendet vezetnek be a buszokon és a trolikon este nyolc óra után. Mint írta, sok kis forgalmú időszakban indokolt az első ajtózás, aminek maga is támogatta a bevezetését anno néhány kisebb forgalmú vonalon, de egyrészt hétköznap 20 órakor számos érintett vonalon a forgalom ennél jóval nagyobb még, ez pedig lassítani fogja a közlekedést, másrészt a rendszer egyre követhetetlenebbé válik az utasok számára.

Főleg, hogy a végállomásokról 20 óra után induló járatokra vonatkozik csak – utas legyen a talpán, aki 20.25-kor tudni fogja, mi az elvárás épp az adott járaton. Ennyit ez nem ér. A rendet fenntartani pedig másképp is lehetne, például a biztonsági őrök visszahozatalával a késő esti és éjszakai kitettebb járatokon

– tette hozzá Vitézy.

A BKK reagált Vitézy megjegyzésére:

Köszönjük az észrevételed. A tapasztalataink – itt természetesen nem csak a Facebook-kommentekre gondolunk – azt mutatják, hogy az utasok többsége kifejezetten pozitívan ítéli meg az első ajtózást.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, este nyolc óra után – a Rákóczi úton közlekedő járatok kivételével – a járművezetők a felszálláskor ellenőrzik az utazási jogosultságok meglétét. A BKK szerint az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy az utasok kifejezetten pozitívan ítélik meg és gyorsan alkalmazkodtak a hétvégén már a legtöbb járaton bevezetett első ajtós felszállási rendhez. Megjegyzik, a BKK-nak is kedvező tapasztalatai vannak az ügyben.

Az esti első ajtós felszállási rendet fokozatosan vezeti be a BKK a buszokon és trolikon.

Az első körben január 19-től, péntek estétől az alábbi járatokon lép érvénybe az új felszállási rend:

  • a 11-es, a 182-es és a 184-es buszra, valamint a 70-es, a 74-es és a 78-as trolibuszra hétköznaponként 20.00 után, illetve hétvégén és ünnepnapokon egész nap,
  • a 110-es és a 112-es buszra hétköznaponként 20.00 után, illetve hétvégén és ünnepnapokon egész nap a budai, Döbrentei tér és a Thomán István utca közötti szakaszon csak az első ajtónál lehet felszállni. A Bosnyák tér és a Március 15. tér közötti pesti szakaszon továbbra is minden nap, minden időszakban az összes ajtót lehet le- és felszállásra használni.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.