Akkor rontott a kormánynak Magyar Péter, amikor megszűnt a többmilliós megbízatása

Információink szerint Magyar Péter nem önszántából távozott a havi bruttó 1,5 millió forintos díjazással járó MBH-s tisztségéből, azaz már az első jelentősebb közéleti megnyilvánulása megkérdőjelezi a hitelességét.

2024. 02. 13. 14:18
Varga Judit volt férje Fotó: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt napokban jelentős visszhangot kaptak Varga Judit volt igazságügyi miniszter egykori férjének kormánykritikus nyilatkozatai. Magyar Péter azzal is nyomatékosítani kívánta mondanivalóját, hogy bejelentette, lemond az egyaránt állami tulajdonú Volánbusz Zrt.-nél és Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél betöltött tisztségeiről, valamint ugyanígy jár el a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tagságával kapcsolatban is. Információink szerint ugyanakkor Magyar Péter nem önszántából távozott a havi bruttó 1,5 millió forintos díjazással járó MBH-s tisztségéből, azaz már az első jelentősebb közéleti megnyilvánulása megkérdőjelezi a hitelességét.

A mai napon benyújtom a lemondásomat mindkét állami társaságban betöltött pozíciómról. Szintén lemondok a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tagságomról. A lemondás mögött nem szakmai okok állnak. Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak

– jelentette ki a Facebookon Magyar Péter február 10-én, nem sokkal azután, hogy Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit országgyűlési képviselő, egykori igazságügyi miniszter is bejelentette lemondását.

Magyar Péter bejelentését, miszerint lemond az MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tagságáról, maga az illetékes minisztérium cáfolta meg: 

„Magyar Péter az MBH Bank felügyelőbizottságának a magyar állam által delegált tagja. Felügyelőbizottsági jogviszonyának kezdete 2022. szeptember 1., díjazása: havi bruttó 1,5 millió forint. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024. január 18-án kezdeményezte a megbízás visszavonását” 

– írta a Nemzetgazdasági Minisztérium az Index kérdésére válaszolva. Varga Judit exférje tehát valótlanságot állított akkor, amikor azt írta, hogy önként távozik a bank felügyelőbizottságából. Ez a munka egyébként praktikusan havonta egy ülésen való részvételt igényel.

Információink szerint a minisztérium már január 18-án értesítette Magyar Pétert a megbízás visszavonásáról, melyre reagálva Magyar azt kérte, hogy március 15-ig maradhasson.

Mindez azt is bizonyítja, hogy Magyar értesült a Nemzetgazdasági Minisztérium döntéséről, és akkori szándéka szerint még most is a kormányt képviselné.

További érdekesség, hogy Varga Judit exférje mindemellett az állami tulajdonú Volánbusz Zrt.-től további havi bruttó 1,16 millió forintot tehetett zsebre.

Összességében elmondható, hogy Magyar Péter hitelessége már az első jelentősebb közéleti megnyilvánulásával megkérdőjeleződött, hiszen még a tisztségéből történő távozásával kapcsolatban sem volt őszinte. Az is sokatmondó, hogy Varga Judit exférje csak akkor kezdte bírálni a kormányt, miután az elmúlt hetekben megszűnt mind a két, milliós díjazással járó megbízatása. Ugyanis tavaly év végéig Magyar Péter összesen havi bruttó 2,66 millió forintot vehetett fel a Volánbusztól és az MBH Banktól.

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Teknős Miklós)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.