Nem marad egyben a baloldal, az LMP saját jelöltet indít a XVIII. kerületben

Az LMP Banga Zoltán önkormányzati képviselő polgármesteri indulását támogatja a főváros XVIII. kerületében. Így biztossá vált, hogy a párt nem vesz részt az ellenzéki összefogásban.

Forrás: MTI2024. 02. 27. 13:07
Forrás: Banga Zoltán FB
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Banga Zoltán hosszú évek óta dolgozik önkormányzati képviselőként, és ennek a munkának az eredményeként a helyi civilek szövetsége kérte fel polgármesterjelöltnek – jelentette ki Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese.

Kiemelte: hosszú évek óta küzdenek azért, hogy a lakókörnyezet egészséges voltát, az egészséges környezethez fűződő jogokat megvédjék. A kerületben egy logisztikai központ miatt nagy veszélyben van a lakókörnyezet, nem tudni, ennek keretében milyen tevékenységet terveznek – mondta, hozzátéve: logisztikai központon keresztül nagyon sok akkumulátoripari beruházást valósítottak meg, jó példa erre Szigetszentmiklós.

Banga Zoltán azt mondta:

a XVIII. kerület a lehetőségeihez képest is gyengén teljesít, Pestszentlőrinc és Pestszentimre ahelyett, hogy a helyi problémák megoldására koncentrálna, az elmúlt években pártpolitikai csatározások színterévé vált.

Fő céljának azt nevezte meg, hogy adják vissza a kerületet az itt lakó embereknek. Feladatként jelölte meg a vízelvezetési problémák megoldását, a közösségi közlekedés fejlesztését és olyan egészségügyi ellátás kialakítását is, amely minden rászorulónak gyors és színvonalas segítséget tud adni.

 

Felbomlott az egység, nem marad egyben a baloldal

Az LMP lépése azért is figyelemre méltó, mert Banga Zoltán 2019-ben még az ellenzéki összefogás jelöltjeként szerzett képviselői mandátumot. Azóta viszont többször is nézeteltérései adódtak a DK-s vezetéssel, amely szerinte leuralta koalíciós partnereit.

A PestiSrácok szerint február elején már biztosan töréspontra jutott a képviselő és a városvezetés, Banga ugyanis közösségi oldalán arról írt, hogy 2019-ben pártja azzal a hittel csatlakozott a helyi összefogáshoz, hogy partnerként, közösen együttműködve fogják a kerület ügyeit intézni. Ehhez képest fontos, de nem sürgős témákban hívott össze rendkívüli ülést a DK-s Szaniszló Sándor vezette önkormányzat, előzetes egyeztetés nélkül.

Ez nem az a demokratikus munkaszervezés, amelyhez 2019-ben az LMP csatlakozott és amire a kerületi lakosság felhatalmazást adott

– írta akkor a képviselő.

Borítókép: Banga Zoltán (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.