A képviselő elmondta, hogy a testület kormánypárti frakciója több alkalommal kért ki közérdekű adatokat az ügyben, de a jegyző egy belső vizsgálatra hivatkozva megtagadta azt, amivel a Fidesz–KDNP helyi képviselője szerint súlyosan megsértette az önkormányzati törvényt.
A gazdasági és jogi bizottság elnöke kiemelte, V. Naszályi Márta egy televíziós interjúban beismerte a túlárazást, ugyanakkor a magas inflációra hivatkozott az ügyben. A kormánypárti képviselők szerint ez hamis érvelés, mert a szerződés idején a megállapodásba került árszinteket vizsgálva megállapítható, hogy voltak olyan műszaki berendezések, amelyeket már akkor is több mint kétszeres áron szerzett be az önkormányzat.
A képviselő szerint itt az ideje, hogy a polgármester végre tiszta vizet öntsön a pohárba, és ne meneküljön tovább a felelősség elől. Gulyás Gergely Kristóf kifejezte a reményét is, hogy
a feljelentés nyomán kezdődő hatósági vizsgálat szóra bírja majd a sunnyogó V. Naszályi Mártát.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!