Karácsony Gergely korábbi állításainak teljes egészében ellentmond a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) friss jelentése a Lánchíd-beruházás ügyében. Részben azért, mert a hivatal által is megismert adatok alapján a beruházó A–Híd Zrt. több, egészen pontosan három alkalommal (2020. november 4., 2020. december 9. és 2021. január 19. napján) teljesített utalásokat, már a fővállalkozási szerződés megkötését megelőzően. Erről az ügy tényét is tagadó főpolgármester korábban másként nyilatkozott.
A Jobbik azonnali vizsgálóbizottságot követel a hídpénzbotrány ügyében
A napokban új bizonyítékok kerültek napvilágra a Karácsony Gergellyel kapcsolatos hídpénz-botrány ügyében, amire a Jobbik jelöltje is reagált.

A jócskán megdrágult beruházás körül az adóhatóság is vizsgálódik.
A fejlemények kapcsán a Mandiner megkereste Brenner Kolomant, a Jobbik főpolgármester-jelöltjét is. A politikus válaszában ezt írta:
„Elkerülhetetlen a Lánchíd felújítása körül kialakult korrupciós botrány kivizsgálása! A KEHI jelentés után tovább gyűlnek a fellegek a Lánchíd körül. Azzal, hogy a kezdeményezésem ellenére
Karácsony Gergely és a fővárosi közgyűlés nem állított fel vizsgálóbizottságot a botrányos ügy tisztázásának érdekében, súlyos mulasztást követtek el.
Nem szabad hagyni, hogy a nemzetünk szimbólumára a korrupció árnyéka vetődjön. Azonnal meg kell kezdeni az ügy kivizsgálását! Amennyiben Karácsony Gergelynek nincs mitől félnie, úgy a vizsgálat az ártatlanságát bizonyíthatná” – szögezte le Brenner Koloman, aki szerint a budapestiek megérdemlik, hogy tisztán láthassanak ez ügyben is.
Karácsony Gergely haladéktalanul állítson fel vizsgálóbizottságot, és vállalja az esetleges következményeket!
– közölte a Jobbik főpolgármester-jelöltje.
További Belföld híreink
Borítókép: Brenner Koloman (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Vaddisznók portyáznak Hegyvidéken, a kerület vezetése ölbe tett kézzel nézi
Pedig az állatok jelenléte komoly veszélyt jelenthet a lakosokra.

Visszatér a napsütés, de strandidő még aligha lesz
Már úton van felénk a következő hidegfront.

Megkezdődött az online tér honfoglalása a Digitális Polgári Körökkel
Néhány nap alatt több tízezren csatlakoztak a mozgalomhoz.

Magyarország családügyi adóparadicsom lesz
Hankó Balázs a lapunknak adott interjúban többek között azt is elmondta: az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije volt az idei.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk