Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint csütörtökön Szentesen az utcán megölt egy nőt – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján vasárnap.
A hajtóvadászat folytatódik – Azonosították a szentesi nő feltételezett gyilkosát
A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekmény elkövetésével a rendőrség egy 21 éves szentesi lakost gyanúsít, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.
A bűncselekmény a József Attila utca 12. szám előtt történt. Az áldozat egy 52 éves helybéli nő volt.
A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekmény elkövetésével a rendőrség egy 21 éves szentesi lakost gyanúsít, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.
A férfit ezt megelőzően eltűntként keresték, személyleírása és adatai felkerültek a rendőrség honlapjára.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBródy János felesége erősíti Juhász Péter csapatát
A független jelölt baloldali támogatással áll rajhoz.
Elhallgatja a baloldali sajtó Karácsonyék újabb, bűncselekménygyanús botrányát
Lapít az Index, a Telex, a 444, a HVG és a többi ellenzéki orgánum. Nem adnak hírt arról, hogy kiderült, már Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányát is külföldről finanszírozták, feltehetően törvénytelenül.
Egymilliárdos zebrák miatt jelentették fel a pécsi polgármestert
Tovább gyűrűzik a pécsi zebrák ügye.
Szerdán dőlhet el, hogy néznek majd ki a szavazólapok
A jelöltek, jelölőszervezetek neve, sorrendje, logója is számít.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Rátámadt az agresszív baloldali vezetés Gyöngyösön a HírTV-re - videó
Kiadta a parancsot Putyin, véres bosszú jön
Perceink vannak hátra: jégeső és szélvihar miatt adták ki az azonnali riasztást
Egyre kevesebb embert érdekel Magyar Péter országjárása (KÉPEK)
Az air fryered ezzel a filléres házi mosószerrel lesz ragyogóan tiszta
Kizavarták és provokálták a HírTV stábját egy önkormányzati rendezvényen Gyöngyösön + videó
Irán már atombombával fenyeget, elszabadulhat a nukleáris apokalipszis
Mbappé és a PSG elnöke közötti veszekedéstől hangos a francia sportsajtó
Gárdamellény, pufajka
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Megdöbbentő felvételek: így néz ki Ukrajnában és Kárpátalján az embervadászat
Szoboszlai bosszúsan jöhetett le a pályáról, ki gondolta, hogy ez lesz a vége?!
Címoldalról ajánljuk